Zoltán Gábor: Szép versek 1944

„Hetek óta az első irodalmi hír a lapokban: a Harc című zsidóellenes szaklap (…) hirdetésben közli, hogy új számában »az utóbbi idők egyik legszebb antiszemita versével jelentkezik A. G., a kiváló költő«. A hírt megkönnyebbüléssel olvasom. A magyar líra él” – jegyezte fel a naplójába 1944 nyarán a szokásosnál is erősebb szarkazmussal Márai Sándor, aki alighanem csupán azért használt szignót, hogy a tollát ne kelljen bepiszkítania Alföldi Géza nevével. A vakhitű nyilas poéta számára viszont 1944 a csodák éve volt – állapítja meg a Szép versek 1944 című kötet írója, Zoltán Gábor, aki az állítását alátámasztandó bőven citál az uszításban élenjáró rímfaragó soraiból. Annak egyik költeményében az éppen deportált zsidóságot sátán népének, poklok söpredékének nevezi, máskor meg diadalittasan jelenti, hogy „megöljük” a félelmes dögöt. Az Orgia és a Szomszéd című felkavaró esszéregények szerzője – ahogy az új kötete alcímében is helytállóan szerepel – valóban abszurd antológiát állított össze a XX. századi magyar történelem talán legrémesebb évéről. Üldözöttek és üldözők, áldozatok és látens gyilkosok megrendítően tökéletesre csiszolt versei és/vagy biccenő klapanciái kerültek egy kötetbe. Merthogy ezeknek a költőknek – A. G.-től és Géza Ottótól Radnótin és a vele rokon sorsú Fenyő Lászlón át Vas Istvánig, no meg Illyés Gyuláig, vagy az elhallgatásukkal protestáló Pilinszky Jánosnak, Szép Ernőnek, Füst Milánnak – „egy időben, egy térben kellett egymás mellett létezniük. Ha nem beszéltek is egy nyelvet, ugyanazon a nyelven kellett osztozniuk. Akkor is, ha ennek semmi értelmét nem látták, vagy nem keresték” – ad igen elgondolkodtató és megfontolandó magyarázatot „szerkesztői” ars poeticájára Zoltán Gábor. Aki ezúttal sem kíméli meg egyetlen szereplőjét vagy éppen azok esküdt híveit sem a kínos, máskor az életművet csak pettyező tényektől – és a szembesítésektől.