Ördögikörök
Vajon milyen nemzetbiztonsági és szakmai kritériumoknak kellett megfelelnie Kaleta Gábornak a perui nagyköveti poszt betöltéséhez? Tippelünk: korán reggel érkezik a disznóvágásra, netán saját kezűleg koncolja fel a röfit, és vacsoráig még gyorsan összeszerel egy sublótot? Alkalmas. Vagy történetesen székesfehérvári kötődésű, egyházi gimnáziumba járt és katolikus egyetemen végzett erőszakon? Az Isten is Mária országának diplomáciai képviseletére teremtette. Az pedig még a legszentebb életű káderekkel is előfordul, hogy megkísérti őket az ördög. Arról meg végképp senki sem tehet, hogy a sátánfajzatnak is a sok a kedvenc száma, így 19 ezer gyermekpornó-felvétel csáberejével kísértett. Bár Orbán Viktor és a Fidesz vezetői most legszívesebben el is vitetnék az ördöggel Kaletát, Fókuszban összeállításunkból kiviláglik, hogy leginkább az enyhe ítélet miatti verbális lincselésbe szálltak be. Beígérték ugyan a jogszabályok szigorítását, továbbra sincs azonban magyarázat arra, miért csempészték haza suttyomban a bűnözőt, miért titkosították az ügyet, miért nem tudható, hogy Kaleta maga is töltött-e fel gyermekerőszak-felvételeket, fizetett-e értük, netán kereskedett is velük.