A pedofilok többsége nem szándékosan akar rosszat a gyermekeknek. Ezt éppoly kevesen tudják, mint azt, hogy a pedofilok terápiában részesülhetnek. A gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetőinek többsége valójában nem is pedofil, ugyanakkor a viselkedésük, tüneteik alapján pszichiátriailag pedofilnak minősíthető emberek nagy többsége közvetlenül sohasem tesz kárt gyerekekben. Az előbbi csoportba részben azok tartoznak, akiket a szakirodalom szituációs elkövetőknek nevez, vagyis akiket nem a hajlam, hanem az alkalom – vagy éppen annak hiánya, azaz felnőtt partner meg nem találása – sodor gyerekek közelébe. Edzők, tanárok, mostohaszülők, nagybácsik, szexturisták, papok és sokan mások lehetnek ilyenek. És vannak olyan közönséges erőszakos bűnözők is, akiknek az áldozataik között a felnőttek mellett lehetnek kiskorúak, mert örömet jelent számukra, ha fölényben érezhetik magukat. A köznyelv azonban a pedofil kategóriába sorolja mindazokat, akik szexuális szándékkal közelednek gyermekekhez. Bonyolítja a helyzetet, hogy a szakértők véleménye megoszlik abban, vajon betegségnek tekinthető-e a szó szoros értelmében vett pedofília. Az Egészségügyi Világszervezet által összeállított betegséglistán mindazonáltal szerepel a mentális és viselkedési zavarok sorában.
Akár több tízezer pedofil is rejtőzködhet Magyarországon. Legalábbis ez adódik abból a becslésből, amely szerint a felnőtt férfiak körülbelül egy százaléka érez nem egészséges vonzalmat gyermekek iránt. Hajlamuk leküzdéséhez Magyarországon is létezik segítség, de kevesen jutnak hozzá. Néhány börtönpszichológus a fogvatartottakkal foglalkozik. Ezenkívül mindössze egy terápiás csoport működik, Pekáry László börtönpszichológus és Gosztonyi Géza szociális munkás vezetésével.
Gosztonyival beszélgetve megtudhattuk, hogy ő és kollégái függőségnek tekintik a pedofíliát, így gyógyulásról nemigen lehet szó. A szakemberek nyolcvan százalékra becsülik a visszaesés arányát, ha a pedofil nem jut terápiához. A kezelés ahhoz hasonlítható, mint a súlyos alkoholistáké: a függőség nem múlik el, de kordában tartható. A csoportos vagy egyéni terápia többeknél segíthet abban, hogy elfogadják önmagukat, és többé-kevésbé rendezett életet élhessenek (beleértve a szexuális kapcsolatot felnőtt partnerrel), továbbá abban is, hogy életvezetési, viselkedési tanácsok betartásával elkerüljék a veszélyes helyzeteket. Nagyon fontos, hogy egy vagy néhány ember – szülő, testvér, feleség – előtt fölfedjék titkukat, mert így van kihez segítségért fordulniuk.
A társadalom önvédelmének nemzetközileg alkalmazott egyik módszere „a segítségnyújtás és felelősségvállalás kis körei” (CoSA) néven ismert. A példát a kanadai Hamilton városa nyújtotta. Ott ugyanis hétéves börtönbüntetése után befogadtak egy pedofilt, akivel az öt segítő közül valaki (ők jelentették a kis kört) a hét öt munkanapján egy-másfél órán át együtt végezte a hétköznapi tevékenységeket. Voltaképp megpróbálták a felnőttközösségbe illeszteni a gyerekek társaságát kereső embert.
A börtönről Gosztonyinak egyértelműen az a véleménye, hogy a büntetés – függetlenül az időtartamától – nem változtatja meg a pedofilok hajlamát. A további módszerek közül a kémiai kasztrációként emlegetett gyógyszeres kezelés egyeseknél segít, másoknál nem. A gyógyszer egy hormon, a tesztoszteron szintjének csökkentésével mérsékli a nemi vágyat. Csakhogy a pedofilok egy részénél nemcsak szexuális, hanem lelki indíttatás is jelentkezik, arra meg nem sok hatása van a gyógyszernek. ¬
