Világ | 7 nap
Világ 7 nap
KIVÉGZÉS AZ USA-BAN

Szövetségi szinten is

Órákkal azután, hogy az USA legfelső bírósága az ideológiai törésvonal mentén, 5:4 arányban elutasította a beadott kereseteket, az indianai Terre Haute börtönében kedden reggel beadták a méreginjekct a 47 éves Daniel Lewis Leenek. Ezzel 2003 óta ő vált az első, szövetségi bíróság által halálra ítélt vádlottá, akit kivégeztek. A legfelső bíróság 1972-ben minősítette alkotmányellenesnek és helyezte hatályon kívül a halálbüntetést, de alkalmazását négy évvel később, egy másik ügyben hozott döntésével újra engedélyezte. Szövetségi halálrtélt kivégzésére azóta először 2001-ben került sor, amikor az 1995-ben Oklahoma Cityben egy teherautóba rejtett bombával 168 embert meggyilkoló Timothy McVeigh-vel végzett méreginjekc. Őt még ketten követték a mostani esetig. A de facto moratóriumnak a halálbüntetést támogató Donald Trump elnök vetett véget. A fehér felsőbbrendűséget hirdető – de azt a börtönben megtagadó – Lee 1996-ban Arkansasban egy fegyverkereskedőt, a feleségét és a lányukat ölte meg. A Terre Haute-ban lévő szövetségi börtönben a halálsoron lévők közül további két elítéltet a héten, egy negyediket pedig augusztusban végezhetnek ki. Hasonló sors várhat a bostoni maraton befutójánál 2013-ban bombamerényletet elkövető, dagesztáni származású Dzsohar Carnajevre, valamint a faji háború kirobbantásának szándékával 2017-ben kilenc afroamerikait lemészároló Dylann Roofra. Mindkettőjüket halálra ítélték. Az USA-ban a legsúlyosabb büntetést alkalmazó szövetségi államok tavaly 22 embert végeztek ki, ez a negyede az 1990-es évekbeli adatnak.