Büntető lépések

Nagy-Britannia azonnali hatállyal és határidő nélkül felfüggesztette a kiadatási egyezményt Hongkonggal – jelentette be Dominic Raab brit külügyminiszter. Azt is közölte, hogy kiterjesztette a városra azt a fegyverszállítási embargót, amit London a Tienanmen téri tüntetések 1989-es vérbe fojtása után rendelt el Kínával szemben. Mindkét lépés válasz arra, hogy Kína június 30-án nemzetbiztonsági törvényt fogadott el Hongkong számára, ami Peking szerint szükséges volt, a külvilág viszont úgy véli, a valós cél a demokráciát követelő ellenzék elnyomása, ami az 1997-ben ötven évre megígért egy ország, két rendszer végét jelenti. Az USA megvonta a kereskedelmi kedvezményeket Hongkongtól, és szankciókat helyezett kilátásba az ottani szabadságjogokat semmibe vevő kínai tisztviselők ellen. London pedig megnyitja a brit állampolgársághoz vezető utat a hétmillióból annak a 2,8 millió hongkonginak – és közvetlen családjuknak –, akik a kínai uralom 1997-es visszatérése előtt születtek, és speciális brit külhoni útlevelük van. Peking az intézkedéseket a belügyeibe való beavatkozásnak minősítette, és ellenlépéseket ígért. Hongkongban szeptemberben törvényhozási választást tartanak, ahol az ellenzék szeretné megszerezni a többséget, Peking pedig minden eszközzel meg akarja ezt akadályozni. Így újra eltilthatják az indulástól a fiatal ellenzéki generáció emblematikus alakját, Joshua Wongot.