Férfitekintetek

Regényíró, költő, színpadi szerző, forgatókönyvíró, esszéista, kritikus, a Corriere della Sera vendégpublicistája. Dacia Maraini dokumentarista írásainak témája a gyerekkor és a nők történelmi, társadalmi, kulturális helyzete. Fiesoléban született 1936-ban, apja néprajzkutató, anyja tősgyökeres szicíliai nemesi családból származó festőművész. Életét meghatározta, hogy a kisgyerekkorát Japánban töltötte, ahová antifasiszta szüleivel 1938-ban emigrált, majd 1943-tól több mint két évig koncentrációs táborba zárták a családot. A szicíliai Bagheriába tértek vissza, az ottani közeg inspirálta később Bagheria című életrajzi könyvét. Az irodalommal apja könyvtárában ismerkedett. Rómába költözve beszippantotta az 1960-as évek avantgárd mozgalma, Tempo della letteratura címmel folyóiratot indított. A fasizmus utóhatásairól, egy bohém fiatal társaság útkereséséről szóló első regényével, La vacanza (A vakáció) berobbant a köztudatba. Könyvdedikáláson ismerte meg Alberto Moraviát – aki később az élettársa lett –, és rajta keresztül Pier Paolo Pasolinit; a rendező több filmjének forgatókönyvénél is közreműködött társíróként. Legismertebb regénye a 27 nyelvre lefordított Marianna Ucría hosszú élete megadta az alaphangot a kirekesztést, erőszakot elszenvedő nők portréihoz. Színpadi szerző is, az 1970-es években több társával létrehozta a Teatro della Maddalenát, az első olyan olasz társulatot, amelynek csak nők voltak a tagjai. Legtöbbet játszott drámája a Mária és Erzsébet, Schiller klasszikusának modern változata a nők önrendelkezéséről, a szabadság határairól. Öt legjobb regénye között tartják számon a Soá utóhatásairól, a vasfüggöny mögötti országok helyzetéről szóló Végállomás Budapest című, magyarul is megjelent regényét. 84 évesen is aktív, az aronai színházi és irodalmi fesztivál művészeti igazgatója, a Nuovi Argomenti irodalmi folyóirat felelős szerkesztője.