Spiró György: Malaccal teljes éveink

Elitképző volt az Eötvös József Collegium. Együtt nevelődtek ott káder- és ellenzéki jelöltek. A kötet szerzője is a Ménesi úti intézményben lakott a hatvanas években, így a címadó esszé személyes visszaemlékezései bennfentes információkat nyújtanak az akkori diákéletről. Az ifjú Spiró György szakállviseléssel provokált, vagy azzal, hogy előre nem egyeztetett kérdést tett fel a kollégiumba ellátogató Kádár Jánosnak. Mindkét tettével a kirúgatást kockáztatta. Társaival felfedezte a tamagocsi ősét, amihez még kütyü sem kellett. A képzeletbeli malacot felnevelték, majd leölték, és a virtuális lakomát valódi borral öblítették le. De tartott Spiró végeérhetetlen beszédet is egy hajnalba nyúló küldöttgyűlésen, hogy ne juthasson szóhoz olyan résztvevő, aki a túlságosan radikális elképzeléseiről volt ismert. Ultrabalos nézeteinek hangoztatása miatt berekeszthették volna az összejövetelt, és akkor a kollégistáknak nem sikerül elérniük mérsékelt követeléseiket. Spiró akkoriban tucatjával gyártotta az abszurd drámákat, kocsmába és alkotókörbe járt. Utassy József verseiért rajongott, a Kilencek költőcsoport egyáltalán nem népies tudatú tagjaival barátkozott. „A népi–urbánus ellentétet 1956 elmosta, csak a Kádár-utódlási harc velejárójaként felülről, a pártapparátusból mesterségesen elevenítették fel” – mondta a kérdésről lapunknak a szerző. A kötet két rövidebb esszéje közül az 1989 című politológusi higgadtsággal elemzi, hogy mi történhetett volna és mi nem történt a rendszerváltás idején. A negatív fejlemények között taglalja a bolsevik-feudalisztikus képzetek gyors visszatérését, a kelet-európai térség bérmunkás-beszállítóvá válását, a képzett munkaerő elcsábításának megerősödését, ami „nincs feltétlenül az uralmon lévők ellenére”, de kárára van a magyar társadalomnak. A rettegő közép című értekezés fontos gondolata: „Ha az ember úgy érzi, hogy nincs hatalma az elemi erejű folyamatok fölött, a jövője bizonytalan, a jelenét nem tudja uralni, a múltját pedig elfelejtette vagy sosem tanulta meg, óhatatlanul primitíven fog gondolkozni, démonoktól fog rettegni, isteneket, félisteneket, fáraókat emel maga fölé.” Akik aztán békeidőben is hadiállapotot hirdetnek „a maguk alkalmatlanságának leplezésére, a hatalmuk tartósítása érdekében, valamely külső – többnyire nem létező – fenyegetéssel indokolva, amihez a belső ellenséget ők maguk alkotják meg… a felzúdulásokat pedig, hogy az elégedetlenséget kordában tartsák, maguk provokálják”.