Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
VÁLTÁS AZ IT-NAGYÁGYÚNÁL

Páratlan páros

Közös megegyezéssel, azonnal távozik Barna Zsolt vezérigazgató-helyettes, funkcióit Csányi Sándor elnök-vezérigazgató veszi át – közölte az OTP. A banknál a HVG érdeklődésére nem erősítették meg, de nem is cáfolták, hogy Barna hirtelen távozása összefüggésben állhat egy másik hírrel, mely szerint ő és Berki Ferenc ingatlanvállalkozó növelik befolyásukat a Delta Technologies Nyrt.-ben (korábban: Est Media). Átveszik ugyanis Antal Kadosa Adorján részvényeit, akivel eddig összehangoltan jártak el. Az ily módon együttesen 19 százalékos pakettel bíró Barna és Berki ezután is összehangolt tulajdonosok lesznek. Sőt további részvényvásárlásra is opcs jogot szereztek, amivel 32 százalékosra nőhet a közös befolyásuk. Mindez lényeges átrendeződést sugall a 2019 ősze óta a Deltagroup Holding által irányított tőzsdei vállalatban. A Deltagroup tulajdonosa, az informatikai cégcsoport vezetőinek a kezében lévő MNM Zrt. ugyanis bejelentette: eladási opct alapított a holdingvállalat 40 százalékára, ami 13 százaléknyi Delta Nyrt.-részvény tulajdonjogát is érinti, épp annyt, amennyire a Barna–Berki-páros vételi jogot kapott. A Delta-csoport az informatikai közbeszerzések egyik nagy nyertese, konkurálva a Mészáros-csoportból Jászai Gellért kezébe csúszó tőzsdei 4iG-vel. „Amikor tavaly, más részvényesekkel összehangoltan, átvette az Est Media irányítását, a Deltagroupnak nyilvános felvásárlási ajánlatot kellett volna tennie, s most is ez lenne a jogszerű lépés Barnával és Berkivel közösen” – jelentette ki a HVG-nek a kisbefektetők nevében fellépő Dslaki Gábor. Csakhogy míg a Deltagroup által tavaly a Delta Systems átadása fejében megszerzett Est Media-részvényeket 210 forintos árfolyamon számították be, a piaci jegyzés most 100 forint körül ingadozik.