Fregoliember

Orbán Viktor miniszterelnök a legapróbb részleteken is rajta tartja a szemét, még azzal is volt ideje foglalkozni, hogy egykor nagy hatalmú kancelláriaminiszterét, Lázár Jánost személyesen kérje fel a Magyar Teniszszövetség vélhetően kevesebb megterheléssel járó elnöki posztjának megpályázására. Kérését a szövetség közgyűlése is méltányolta, Lázár lett az elnök. Igaz, eddig is egy fideszes parlamenti képviselő, Szűcs Lajos vezette a szervezetet, amely olyan állapotba került, hogy már a feloszlatását tervezték. A meghatározó magyar játékosok szembefordultak Szűccsel, ráadásul több mint 3,5 milliárd forintos lyuk keletkezett a költségvetésében. A pénzügyi átvilágítás után a szövetség 3,533 milliárd forintos konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül. Ezt a kérést Lázár érkezésével nyilván akceptálja is a tárca. Már februárban lemondott a szövetség főtitkára, májusban pedig az elnökség öt tagja is. A tenisztársadalmon belül Bardóczky Kornél egykori teniszezőt javasolták elnöknek, ám az egykori sokszoros Davis Kupa-válogatott játékos a Lázárral való tárgyalása után kijelentette, hogy elképzeléseik sokban megegyeznek, ezért egyesítik erőiket, így végül Lázár egyedüli jelölt volt.