Tegel: hatszögletű ufó
Szellem Kult-túra

Tegel: hatszögletű ufó

a hatszög szöges ellentétben áll napjaink repülő­tereivel

A rövid utak repülőtere. Így vonul be a történelembe a berlini Tegel légikikötője, amely egyébként hivatalosan Otto Lilienthalnak, a siklórepülés úttörőjének nevét viseli. Az eredeti utascsarnok ritkaságszámba menő elrendezése minden légi utas álma, nosztalgikus visszaemlékezések tárgya. Működését elmagyarázni szinte tovább tart, mint a bejárattól eljutni az utasfelvételig. A trükk, hogy a hatszögletű épület – voltaképp körfolyosó – belső udvarába érkeznek az autók. Az onnan nyíló bejáratok mindegyike közvetlenül egy-két utasfelvételhez vezet, így a taxitól vagy az ismerős kocsijától a szó szoros értelmében pár lépés a becsekkolás helyszíne. Senki sem tévedhet el, mert ahol az autók bejönnek a város felől, tábla mutatja, melyik légi járat honnan indul, így az autóval egyből a megfelelő ajtóhoz lehet hajtani. A mélygarázsban ugyancsak látható, melyik beszállóhelyhez hová érdemes parkolni. Mondhatni, drive-in repülőtér. A hatszög szöges ellentétben áll napjaink repülőtereivel és nagy pályaudvaraival, amelyek voltaképpen bevásárlóközpontok mélyén elrejtett fel- és leszállóhelyek.