Elképesztő méreteket öltött a még megmaradt, bárki számára hozzáférhető part menti területek beépítése a tó minden településén – mondja Badzsó Angéla, az Összefogás a Balatonért civil kezdeményezés társalapítója. Tapasztalataik szerint a magyar vállalkozók nem romos épületek rehabilitációjába vágnak bele, hanem a tervezett szállodáik kilátását rontó fákba. A korábbi mezőgazdasági területeket átminősítik, a telkeket kisajátítják, és amint megjelenik a magánérdek, kerítést húznak a helyi lakók és a tópart közé.
Idén márciusban, az önkormányzati választásokra adott büntetőakció részeként, az építkezések hatósági engedélyezése átkerült a kormányhivatalokhoz. Azóta még kevesebb beleszólásuk van a településeknek, mi épül a területükön. Badzsó egyetlen olyan balatoni községet sem tud megnevezni, ahol érdemben beavatták volna a lakókat a beruházások előkészítésébe. A hatályos rendelkezéseknek megfelelve, általában az önkormányzat honlapján vagy a helyi újságban rejtik el, mindössze három nappal a kitűzött dátum előtt, az egyeztetés időpontját. Lassan már trükközni sem kell. Badzsó tapasztalatai szerint az emberek beletörődtek, hogy nem tudják érvényesíteni az érdekeiket; a jogaikat sem ismerik.
Így aztán ha érkezik a kedvezményezett vállalkozó, akkor lazán elveheti mások kilátását, jelentős forgalmat terelhet korábban csendes utcákba vagy lezárhatja a part egy részét, hogy még több pénzt vehessen ki a buliból. Miközben a helyiek tétlenül nézik, hogyan szorulnak ki a tópartról, a vállalkozók is értékes leckét kapnak minden beruházással. „Ha valakinek megfelelő mennyiségű pénze van a bankkártyáján, akkor számára nincs akadály” – mondja az aktivista.
Addig akarják a vállalkozók kivenni a pénzt a Balatonból, amíg csak lehet – mondja Badzsó. Az nem zavarja őket, hogy a természeti értékeket pusztítják, pedig ha a tó eltűnik, hova hívják majd a turistákat? – kérdezi. Abban sem látnak a civilek fenntartható koncepciót, hogy mindenütt 4-5 csillagos hotelek, szállodák nőnek gomba módra. A magyar életszínvonal nem adja ki ezt az ágyszámot. Ha becsődölnek, a hanyatló romot is nézniük kell a helyieknek.
Módszeresen, szép lassan szabják át a Balatont – kommentálja Badzsó. Az árak elszálltak, egy két, két és fél szobás családi házért alaphangon 50 milliót kell fizetni. Közben az infrastruktúrát sem a helyieknek fejlesztik. Építik ugyan a kikötőket, de ahogy a füredi aktivista példálózik, aki kocsi nélkül akar eljutni a déli partra, annak oda kell születnie. Sorra ítélik meg a százmilliókat a kikötőknek, de a menetrend szerinti hajózásra sosem jut pénz.
A szezon előtt a civilek megijedtek, hogy az utolsó szabadstrandokat is körbekerítik: a költségvetési megvonások után az önkormányzatok rákényszerülhetnek arra, hogy így jussanak pénzhez törvényben előírt feladataik finanszírozásához. Egyelőre a legjobb védelmet az Európai Unió jelenti: ahova jutott az EU-pénzekből, ott öt évig elvileg nem lehet megváltoztatni a strand ingyenességét. De a külső források sem mindig mennek jó helyre: a balatoni kerékpárkör fontos és időszerű fejlesztésébe ugyanis a környezetvédelmi szempontok nem fértek bele. A kivitelezés olyan arányú fakivágásokkal jár, amikre gondosabb tervezés esetén nem lett volna szükség. Badzsó azonban nem csügged, a tatai szállodaberuházás elleni polgári ellenállás azt mutatja: van erő a nyilvánosságban és az összefogásban. Még most kell megállítani a rombolást, mert nem lesz jó vége – vallja. ¬ gergely márton
