Nemhunynakszemet

Amikor 1971-ben William Dement meghirdette Alvás és álmok című – e témában a világon első – egyetemi kurzusát a Stanford Egyetemen, egyből 600 diák jelentkezett rá. A hatalmas tömegnek az egyetem vezetése nem talált máshol helyet, csak a helyi templomban. A professzor népszerűsége azt követően sem csökkent, hogy kimutatta: a diákjainak 80 százaléka küzd krónikus alváshiánnyal.

Az alvás jelentőségével Dement az 1950-es években kezdett foglalkozni. A hírnevét az egyik legnagyobb felfedezése alapozta meg: lejegyezte a 90–120 perces alvási ciklusok öt fázisát, köztük az álmokért „felelős” REM-et (Rapid Eye Movement – gyors szemmozgás). 1970-ben ő alapította meg, szintén a Stanfordon, a világ első és máig legnagyobb alváslaborját. A kutatásai nyomán – egészen idén júniusban bekövetkezett haláláig – fáradhatatlanul próbálta figyelmeztetni a politikai döntéshozókat, milyen súlyos veszélyeket rejtenek magukban az alvászavarok. Ezek között is az USA lakosságának negyedét érintő alvási apnoe, ami olyan sokkolóan nagy arányú volt, hogy a bejelentéséről az 1980-as évek végén a kollégái eleinte megpróbálták lebeszélni. De önmagában a kialvatlanság súlyos következményeire is elsőként hívta fel a figyelmet. Ma már, számtalan közúti baleset mellett, ezt tartják (részben vagy egészben) a csernobili és a Three Mile Island-i atomerőmű, az Exxon Valdez konténerhajó vagy a Challenger űrrepülőgép szerencsétlenségei kiváltójának is.
Az éjszakai pihenést világszerte egyre kiterjedtebben kutatják. Magyarországon, másokat követve, az idén hirdették meg az alvás évét, amelynek keretében a Magyar Alvás Szövetség elkészíti az ország alvástérképét. Ebből az előreláthatóan október elején bemutatandó adatbázisból régiókra, nemekre, foglalkozástípusokra, jövedelemre bontva is kiolvasható lesz, miért alszanak a magyarok európai összehasonlításban kifejezetten rosszul – foglalta össze a HVG-nek G. Németh György, a szövetség elnöke.