Nem jobbikos jobbikos

Csak saját pártja, a Jobbik logója nem szerepelhet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben október 11-én tartandó időközi választáson a kormánypárt fő kihívójának számító – a parlamenti ellenzék valamennyi pártja által támogatott – jelölt, Bíró László neve mellett. A Fidesz ugyanis addig jogászkodott, hogy a Kúriáig jutó eljárás nyomán épp a jobbikos támogatás nyilvántartásba vételét tagadta meg a választási bizottság. A jelölést még az előző jobbikos vezetésben elnökhelyettesi posztot betöltő Gyöngyösi Márton tette meg, ám az ő megbízatása május 12-én megszűnt. A bizonytalanságot az okozta, hogy ezt a szabályt a járványhelyzet elvben felülírta (90 nappal automatikusan meghosszabbítva a mandátumát), ám mivel a pártban január 25-én tisztújítás volt, az új vezetők valamelyikének kellett volna a jelölést megtennie. Őket azonban a bíróság csak július elején jegyezte be. S mivel ez a végzés elvben megtámadható – amit viszont a nyári szünetre vonult bíróságok nem tárgyalhattak –, a jelölések idején nem volt olyan jobbikos vezető, aki a jogszerű bejelentést megtehette volna. Ezt az exlex helyzetet használta ki a jelölést megvétózó Fidesz. Így formálisan csak azok az ellenzéki pártok támogathatják Bírót, amelyeknek a soraiban sokan kritikusak a korábban antiszemita és rasszista kijelentéseket tevő (azóta ezekért bocsánatot kért) jelölttel.