Fazekas János

Portré

2020. szeptember 3.

Reviczky Zsolt

Fazekas János

a Lánchíd hídmestere

„Próbáltam elhagyni, de ez sírig tartó szerelem” – mondja az Alagútban lévő irodájában az 57 éves hídmester. Egyéves korában költöztek be az itteni szolgálati lakásába, az ablakából a felkelő nap fényében úszó Lánchidat látta mindennap. „Apám vigyázott a Lánchídra, anyám az Alagútra, most én ügyelek mindkettőre.” Már a dédapát is folyóhoz kötötte az élete: dunai hajós volt, így a nagyapának, a Margit híd későbbi hídmesterének a születési anyakönyvében a folyami kilométerszám található születési helyként. „1982-ben tőle vette át a hidat Imre nagybátyám, aki néhány éve az Árpád hidat is magáénak tudhatja.” Mégsem volt egyértelmű, hogy ő is ezt a hivatást választja. Kamaszkorától különböző alternatív zenekarokban basszusgitározott, például a Sikátor együttesben, amellyel lemezt is csinált, majd a Sexepilben. A szakmunkásképző után dolgozott hűtőgépszerelőként, később a Vasipari Kutatóintézetben, de „nem találtam a helyem”. Amikor megürült a Szabadság híd hídmesteri állása, „azt vettem észre, hogy mégiscsak hídmester lettem”. De korábbi álmát, hogy képzőművész legyen, nem adta fel. Kétszer felvételizett – sikertelenül – a Képzőművészeti Főiskolára, később munka mellett a Pannónia Filmstúdióban fázisrajzolóként, majd animátorként dolgozott. A Szabadság hídon, ahol akkoriban lakott, volt egy kis rajzasztala, egyebek mellett dolgozott Dargay Attilának, egy kanadai reklámfilmgyártó cégnek, és saját kisfilmekkel is kísérletezett. Édesapja betegsége, majd halála döntés elé állította, végül eleget tett a végakaratának, és 2004 óta a Lánchíd hídmestere.

Feleségétől egy lánya és egy fia született, úgy tűnik, így lesz, aki továbbvigye a mesterséget. Jelenleg Zuglóban él az élettársával. Saját rajzaival illusztrált könyvet ír a híd és a család történetéről.

¬ Nem mindennapi lehet olyan lakásban élni, amely az Alagútban van. Milyen emlékei kötődnek hozzá?

Csodálatos volt itt élni, miénk volt az egész Várhegy, a híd. Az Alagút hatalmas ablakai a hídra néznek, a Várhegy felé nagy kertje volt, az Alagút mögötti játszótéren fociztunk. Amikor nyugdíjba ment „Keskeny bácsi”, a gépmester, anyukám vette át a munkáját. Az iroda feletti lakás ma is megvan, sajnáltam otthagyni, de kicsi volt, így elköltöztünk.