SILHOUETTE CAPITAL: Spéder koncentrál

Ismét egyetlen vállalatba vonja össze több értékes cégét Spéder Zoltán, a volt FHB Bank korábbi első embere, aki négy évvel ezelőtt kegyvesztetté vált a kormány szemében. Az egykori bankár legutóbb 2018-ban tett ilyet, amikor eladta a Cemp-X Online Zrt.-ben lévő részesedését – ennek következményeként került a kormányhoz közel álló üzleti körhöz az Index hírportál hirdetési felületeinek értékesítése. Akkor a Silhouette Capital Management Kft.-n keresztül bocsátotta áruba a részvényeit, és most is a Silhouette-be olvadt be Spéder öt cége, köztük a korábbi zászlóshajónak számító A64 Vagyonkezelő Holding. A Silhouette-nek már eddig is 4 milliárd forint volt a saját tőkéje, ez október 1-jétől tovább nő több mint 10 milliárd forinttal. Hasonló tőkeerővel bír Spéder egy másik vállalata, az Axialis Holding is, ám az néhány hete kettévált; az így született új céghez a milliárdos birtokában lévő Libri–Bookline-részvények kerültek.