RIVER PART PROJEKT: műemlék Vida közelében
Tulajdonost váltott a Budapesti Erőmű egykori fűtőművének műemlék épülete a pesti Népfürdő utca sarkán, remek panorámával a Dunára. A vevő a River Part Projekt Kft., amelyet Lépi Roland és a Delta Faktor Pénzügyi Zrt. birtokol fele-fele arányban. Lépi bő egy évvel ezelőtt két céget alapított, és ezekbe hamarosan betársult az Arthur Bergmann Építőipari Holding Zrt., amelynek többségi tulajdonosa Vida József, a Takarékbank és a Magyar Bankholding elnök-vezérigazgatója. A két vállalkozás nevet is váltott, és az Arthur Bergmann-csoport része lett, Lépi ügyvezetése mellett. Ezzel párhuzamosan alakult meg a River Part is, amely 2019 végén már 2 milliárd forintos készletet és 1,595 milliárdos jelzáloghitelt tartott nyilván. A Budapesti Erőmű cseh tulajdonosa még 2017-ben értékesítette a 4 ezer négyzetméteres ingatlant egy szlovákiai vállalatnak, amelytől szeptemberben egy közvetítőn keresztül, néhány napon belül vette meg a River Part. A közvetítő sem ismeretlen az Arthur Bergmann-csoport számára. Az ingatlanon jelenleg éppen akkora összegű jelzáloga van a Takarékbanknak, mint amennyi a River Part tartozása. Az áramfejlesztő épületét 1908-ban építtette az első budapesti villamos működtetésére koncessziót kapott cég.