Vélemény
A valóságot ledarálni nem lehet
Az egyetem előtt bő fél évig önkéntes voltam egy gyermekotthonban, amelyet egy katolikus pap vezetett. Egyszer épp arrafelé járt, amikor a gyerekekkel játszottunk, és azt mondta: érzi köztünk a Szentlélek jelenlétét. Amikor megkérdeztem, mit ért ezen, azt mondta, sokan sokféleképpen nevezik ezt a jelenséget. Van, akinek szeretet, elfogadás, odafordulás, alázat, neki pedig ezek összességét jelenti a Szentlélek. Bemutatta nekem az egyik alkalmazottat, aki épp a betegszabadságáról tért vissza, és azt mondta: ő egy meleg ember, és így csodálatos Isten szemében. Ez volt az első alkalom, amikor egy egyházi személy nem lenézéssel, ítélkezve vagy egyenesen gyűlölködve mondott nekem valamit a melegekről.