A csend hangjai

Csendesebb lett a világ a koronavírus-járvány miatt, jelentősen csökkent a napi átlagos zajszint az Egyesült Államokban a pandémia első hulláma idején – foglalható össze amerikai kutatók vizsgálati eredménye. A Michigani Egyetem az Apple-lel fogott össze, hogy önkéntes Apple Watch-, illetve iPhone-használók bevonásával vizsgálják Florida, New York, Kalifornia és Texas zajterhelési adatait. Napi több mint félmillió zajszintmérést tudtak így elvégeztetni a vizsgált időszakban, 2020 márciusában és áprilisában. Kiderült, hogy amikor elsősorban a szociális távolságtartással és az otthon maradással védekeztek az emberek, körülbelül három decibellel – 73,2-ről 70,6-ra – csökkent a napi átlagos zajszint az előző hónapokéhoz képest, New Yorkban és Kaliforniában jobban, Floridában és Texasban kevésbé. (A 70 decibel körüli érték azért is érdekes, mert a tudomány mai állása szerint az annál tartósan erősebb hang már károsan hathat az emberi hallásra.) A környezeti hangterhelés leginkább a hétvégeken volt alacsonyabb, elsősorban a nagy rendezvények, koncertek elmaradása miatt. A kutatás célja az volt, hogy megértsék, milyen hatással lehet a mindennapi hangterhelés a hallásra. Rick Neitzel, az Environmental Research Letters című folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője, a Michigani Egyetem docense külön is kiemelte a digitális eszközök mindennapi használatának előnyeit kutatásukban és az eredmények értékelésében, illetve azt, hogy a zaj csökkenése idővel kedvező hatással lehet az emberek egészségére.