Közgyűjtemények toplistája: a „Szépmű” a 2. helyen a Zsidó Múzeum mögött
hvg-ténytár
Tartalomjegyzék

Közgyűjtemények toplistája:
„Szépmű” a 2. helyen a Zsidó Múzeum mögött

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár (MZSM) bizonyult a ma már oly távolinak tetsző 2019-es esztendőben a legtöbbek által felkeresett magyarországi közgyűjteménynek. Tavaly kereken 550 ezren látogatták meg Budapesten a Dohány utcai komplexumot, ahol egyazon jeggyel lehet megtekinteni az MZSM mellett a Förster Lajos bécsi építész tervezte zsinagógát is, amely a legnagyobb Közép-Európában. A fenntartó Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének tájékoztatása alapján a vendégek közül tavaly 300 ezren teljes árú, 200 ezren kedvezményes belépőt váltottak, további 50 ezren térítésmentesen léphettek az árkádokkal övezett belvárosi „zsidó sziget” területére. A nagyvonalúan megadott számok arra látszanak utalni, hogy az idei adatszolgáltatás során csak becsléssel határozta meg a látogatói létszámot a Mazsihisz. Így is szembetűnő viszont, hogy a korábbi évekhez képest jelentősen megugrott az ingyenjegyek száma a toplista élén végzett közgyűjteményben.