Szellem | plusz
Szellem plusz
Tartalomjegyzék
Könyv + hajmeresztő gonoszságok

Jerzy Kosinski:
A festett madár

Órákig álltak sorba a lengyelek a rendszerváltás után, hogy az 1957-ben Amerikába emigrált honfitársuk hazájukban addig tiltólistán szerepelt regényét dedikáltassák. Az 1965-ben íródott mű, ahogy az ellene felhozott érvekben szerepelt, valóban borzalmas képet fest a háború alatti lengyel viszonyokról. A falusi lakosság körében elkövetett hajmeresztően gonosz cselekedetekről, amelyeket babonaságból, hirtelen felindulásból, vagy azért tettek, mert szinte elállatiasodtak a világ­égés okozta embertelen körülmények hatására. A történéseket az életkorából adódóan szenvtelenül és naturalisztikusan elbeszélő kisft nyolcéves korában a szülei vidékre küldték, hogy megmentsék a nácik karmai közül. A gondozására felkért asszony azonban meghal, és a gyereknek a falvakban egyedül kell harcolnia a túlélésért. Az emberek, akik ímmel-ámmal befogadják, dolgoztatják, verik, közben félnek attól, hogy a sötét bőrű és hajú fcska fekete szeme rontást hoz a házra vagy az egész közösségre, ha pedig a jelenléte a németek tudomására jut, mindannyiukat kiirtják. Hol cigány fattyúnak nevezik, hol lezsidózzák, vad kutyával akarják elveszejteni, pöcegödörbe dobják, az elszenvedett kínzásoktól megnémul, és télen, fagyban az erdőben kell meghúznia magát, ahol egyedül a konzervdobozból fabrikált tűzőrző szerkezet ad némi meleget. A kisf látja az emberek egymás közti brutalitását is: az asszonyra szemet vető béreslegény szemgolyóját kanállal kivájó gazdát, a férfit, akit a családja jelenlétében herélnek ki, az általa megszeretett lány vérfertőző kapcsolatát. Vagy azt, hogy állatokon állnak bosszút saját sanyarú sorsuk miatt. A regényből készült sokkoló filmet sokan nem tudták végignézni. A szerzőt – akit a szülei nyolcévesen vidéki nevelőszülőknél rejtettek el – vádolták a tények meghamisításával és plágiummal is, holott értelmezhető a magyarul Gy. Horváth László fordításában megjelent regény az életéből kiszakított kisf akár korábban olvasott könyvekből is táplálkozó szorongásainak felkavaró krónikájaként. Vagy velőtrázó háborúellenes sikolyként.

Helikon