Bohóctréfa2022-re

AFP / Virginia Mayo

Minimum baljós előjelnek tekinthető, hogy a kormány éppen akkor akarja meghatározni, mi tekinthető közpénznek, amikor ezermilliárdos nagyságrendben próbál kimenteni állami vagyont a saját ideológiai hátországának. Az alaptörvényben tervezett meghatározás, mely szerint „közpénz az állam bevétele, kiadása és követelése”, kellően tág ahhoz, hogy ne lehessen azonnal farkast kiáltani, viszont egy újabb láncszem abban a hurokban, amellyel a Fidesz fogságba ejti az államot. Eddig azért lehetett megismerni a sportkluboknak vagy a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak átutalt több százmilliárd forint sorsát, netán az állami vállalatok által akár a magánszférába fektetett pénzek útját, mert végső soron a Kúria és az Alkotmánybíróság is úgy ítélte meg, hogy ezekben az esetekben közpénzekről van szó. Az új definíció alapján viszont az állami (és önkormányzati) alapítványok, gazdasági társaságok szigorúan véve nem minősülnek államnak – mondja Nehéz-Posony Kata ügyvéd.

Árulkodó jel az is, hogy a közpénzek eltérítésének legújabban felfedezett eszközei, a közérdekű vagyonkezelő alapítványok esetében az alaptörvényi módosítás indoklása azt hangsúlyozza, hogy ezek az alapítványok (tehát például a Corvinus Egyetemé vagy a Batthyány Alapítványé) függetlenek a mindenkori kormányzattól. Szót sem ejt azonban az indoklás arról, hogy ha ezek közfeladatot látnak el, akkor rájuk is vonatkozik az átláthatóság követelménye. Mi több, a szöveg azt sem zárja ki, hogy egy-egy ilyen alapítvány idővel elveszítse közfeladatot ellátó jellegét, tehát megváltozzon a közérdekű vagyonkezelő alapítványokba kiszervezett tucatnyi állami egyetem vagy az értékes budai és balatoni állami ingatlanokkal kistafírozott konzervatív kulturális-szellemi központok státusa.

Az örök optimisták azt mondhatják, hogy az alaptörvény módosítását kezdeményező Varga Judit igazságügyi miniszter figyelmetlen volt, így a bíróságoknak megmarad a mozgásterük. Litresits András ügyvéd a HVG érdeklődésére azzal érvelt, hogy a módosítás – egyelőre – nem nyúlt ahhoz a passzushoz, mely szerint a közpénzeket és a nemzeti vagyont átláthatóan kell kezelni, és az azokra vonatkozó információk közérdekű adatok. A bíróságok talán a közalapítványok esetén is kitartanak az eddigi értelmezésnél, hogy mindössze egy állami bevétel átirányításáról van szó, amelyet meghatározott célra kell fordítani, és miután ez a cél közérdekű vagy kifejezetten állami feladatot jelentő közfeladat, az átláthatóság követelménye is vonatkozik rá. Csakhogy nem lehet nem észrevenni, hogy a kormány más irányból is igyekszik meghúzni azt a bizonyos hurkot. Elég csak arra gondolni, hogy januártól Varga Zs. András lesz a Kúria elnöke, aki nem rendelkezik bírói ítélkezési gyakorlattal, viszont alkotmánybíróként éppen ő fűzött szűkítő értelmezést a különvéleményében egy közérdekű adattal kapcsolatos alkotmánybírósági határozathoz. ¬ SZABÓ YVETTE

A kormánypártok által megalkotott alaptörvénybe 2011-ben két helyen is bekerült a kereszténységre való hivatkozás – mint az a Szent István-i örökség, amely „hazánkat a keresztény Európa részévé tette”, megtoldva azzal a fordulattal, hogy „elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét”. A kultúrtörténeti szövegkörnyezetbe ágyazott mondatokkal a kereszténység semmit nem nyert (nem is nyerhetett, hiszen az mindenekelőtt vallás, az viszont még rontott is a helyzetén, hogy egy politikai irányzattal igyekeztek azonosíthatóvá tenni), a Fidesznek viszont ez kevés volt. Már a „gránitszilárdságú” alaptörvény hetedik módosításakor, 2018-ban bekerült a szövegbe az a kitétel, amely „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának” védelmét valamennyi állami szerv kötelességévé tette. Bár ebbe logikusan az oktatási intézmények is beletartoznak, a minap benyújtott kilencedik módosítás azt is szükségesnek tartja deklarálni, hogy Magyarország „biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”. A módosításhoz fűzött indoklás – amely az Alkotmánybíróság újabb gyakorlata szerint ma már éppúgy szerves részét képezi egy hatályos jogszabálynak, mint maga a törzsszöveg – nyilvánvalóvá teszi a törvényalkotói szándékot. Ez nem más, mint alapot teremteni ahhoz, hogy a felnövekvő generáció minden tagja „megismerhesse és megóvhassa” a kereszténységet. Vagyis – alig burkoltan – már nemcsak jogot, de egyben kötelességet is keletkeztet.

Annak egyébként, hogy a kereszténység kulturális és „nemzetmegtartó” szerepét bárki megismerje, eddig sem volt akadálya. A Nemzeti alaptantervnek ez már évtizedek óta része – nem a fideszes kormányok íratták bele. Viszont utóbbiak voltak azok, amelyek abban a meggyőződésben, hogy az ideológiai nevelés helyreállítja majd a megromlott közerkölcsöt, mindent megtettek az állami, önkormányzati iskolák szerepének visszaszorítása érdekében. Az egyházi oktatás politika által támogatott expanziójának mértékét jelzi, hogy ma már minden harmadik gimnazista ilyen iskolába jár, s ha ez a tendencia folytatódik, egy évtized múlva többen végeznek majd felekezeti iskolában, mint államiban. Néhány megyében (Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron) az egyházak által működtetett gimnáziumok száma már ma sem marad el az állami fenntartásúakétól. A legutóbbi tanévben összesen 255, istenhitre alapozott pedagógiai programú értelmiségképző középiskola üzemelt, miközben az ideológiai értelemben neutrálisnak számító gimnáziumokból 314 maradt. A felekezeti gimnáziumok térnyerésével párhuzamosan az alapfokú (6 és 8 osztályos) állami oktatás hatóköre is szűkült. Ez idő szerint minden 6–7. kisdiák tanul egyházi elemiben – gyakorta függetlenül attól, hogy akarják-e ezt a szülők, vagy sem, hisz a kínálat, különösen a kistelepüléseken, jelentősen beszűkült. ¬ dobszay jános