Börtön, lemondás

A 24 éves Joshua Wong és két hongkongi ellenzéki társa hétfőn bűnösnek vallotta magát illegális gyülekezésben egy tavalyi tüntetés miatt, ezért a tárgyalóteremből börtönbe vitték őket, és a jövő héten hirdetik ki az ítéletet. Wong és a két másik fiatal politikus a Demosisto ellenzéki csoport vezetői voltak, amit védekezésképp saját maguk rögtön feloszlattak, ahogy életbe lépett a nemzetbiztonsági törvény, amely a kínai ellenőrzés alatt álló város autonómiájának megtörését célozza. A tavalyi tüntetéssorozat óta egyre határozottabban és durvábban lép fel Peking, semmibe véve, hogy amikor 1997-ben visszakapta az ellenőrzést Hongkong fölött, azt vállalta, hogy 50 évig fenntartja az egy ország, két rendszer berendezkedést. November elején a hongkongi rendőrség őrizetbe vett nyolc ellenzéki politikust, akik a törvényhozásban (Legco) májusban heves, lökdösődésbe torkollt vitában csaptak össze Peking-párti társaikkal. Négy ellenzéki képviselőt pedig megfosztottak a mandátumától, mert bírálták az intézkedéseket, és így nem mutattak elégséges lojalitást Kína iránt. Tiltakozásképp a Legco többi 15 ellenzéki tagja is lemondott. Carrie Lam, Hongkong Peking által kinevezett kormányzója szerint ez semmiben sem akadályozza a törvényhozás munkáját.