A szerencse fia

Csonka Ernő lett a Rogán Antal minisztériuma alatt működő Nemzeti Koncessziós Iroda elnöke. Csonka dolgozott már a minisztériumban, 2015 végétől egy évig gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár volt, és megfordult már két másik tárcánál helyettes államtitkárként, illetve elnökként a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalnál. A kormány szeptemberben hozta létre a Koncessziós Irodát, továbbá Rogán Antalnak rendkívül széles jogkört adott az állami koncessziók fölött: egyedi kormánydöntések alapján jogosult az állam nevében pályázatok kiírására, elbírálására és a szerződés megkötésére – méghozzá az illetékes szakminiszter és az állami vagyon felügyeletéért felelő miniszter nélkül. Nem sokkal később Rogán átvette Varga Mihály pénzügyminisztertől a kaszinókoncessziók kezelését. Az öt budapesti és a két kelet-magyarországi kaszinó új üzemeltetőjének kiválasztását pedig nemzetgazdasági érdekké minősítették. Az öt budapesti kaszinó többségi tulajdonosa jelenleg Garancsi István, hozzá a néhai Andy Vajna özvegyétől került a 2019-ben több mint 10 milliárd forintos profitot termelő cég. 2014-ben, amikor Andy Vajna megnyerte a kaszinókoncessziókat, egy üzemeltető még csak maximum öt engedélyt kaphatott – idén nyáron az országgyűlés ezt hétre módosította, így akár mind a hét „nemzetgazdasági jelentőségű” kaszinó egy kézbe kerülhet.