Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
TÖRÖK PUCCSISTÁK ÍTÉLETE

Életfogytiglanok

A Tayyip Erdogan török elnök ellen 2016-ban elkövetett puccskísérlet résztvevőivel szembeni egyik legnagyobb – 475 vádlottat bíróság elé állító – tárgyaláson 337-en egyszeri vagy többszörös életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. Köztük az elvetélt államcsíny vezetői, magas rangú katonatisztek, pilóták és civilek, akik az ­Ankara melletti Akinci légitámaszponton hozták létre a főhadiszállásukat a puccs éjszakáján. A főbűnösök között van a lázadás egyik vezetőjének tartott Bekir Ercan Van tábornok, az Incirlik légibázis volt parancsnoka. Ezen a támaszponton amerikai egységek is állomásoznak, nuklris fegyverekkel együtt. A mostani tömeges ítélettel majdnem lezárultak a puccsistákkal szembeni büntetőeljárások. A fegyveres hatalomátvételi kísérlettel kapcsolatban 289 tárgyalás indult, és több mint négyezer embert találtak bűnösnek. Az igazságszolgáltatás azonban sok esetben üldözéssé fajult, kikezdve a demokratikus normákat, a törvényességet. A hatóságok összesen százezer embert vettek őrizetbe, és 150 ezer közalkalmazottat fosztottak meg az állásától. Jogi szakértők bírálták a tömeges tárgyalásokat, mivel így számos olyan kiskatonát is elítéltek, akik parancsra cselekedtek, miközben valószínűleg nem is tudták pontosan, hogy mi folyik. A több mint 250 halálos áldozatot követelő puccskísérlet végül elbukott, mert nem volt tömegbázisa, és több százezren vonultak az utcákra Erdogan védelmében.