Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
Lázár aktivizálódik

Multik célkeresztben

„A kormány jövőbeli tervei között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása is, amihez nyíltan protekcionista politikát fog folytatni. Kell hogy legyen magyar nemzeti kiskereskedelem. Ezt a piacot uralnunk kell, a saját érdekünkben” – mondta egy konferencn Lázár János egykori kancelláriaminiszter, aki kormánybiztosként több feladatot is ellát, de gyakorlatilag kiszorult a politika alakításból. Lázárt, elmondása szerint, a járvány késztette a kiskereskedelmi multik elleni – a Fideszben nem új keletű, de minden eddigi próbálkozás ellenére sikertelen – akcra. A nemzetközi láncok a tavaszi, példátlan felvásárlási láz idején is – néhány termék átmeneti hnya ellenére – végig ki tudták szolgálni a vásárlói igényeket, törekedve arra, hogy ahol lehet, magyar áruk kerüljenek a polcokra. Lázár Magyarország uns költségvetési vétójáról is véleményt nyilvánított, mondván: „Nehéz lesz döntetlenre hozni ezt a mérkőzést.” Hozzátette: „Ha képesek vagyunk az érdekeinket érvényesíteni, az nagy győzelem lesz. Ha pedig alulmaradunk, annak lesznek következményei az ország jövője és érdekérvényesítő képessége szempontjából.” A volt miniszter nemrég azt is bejelentette, hogy fognak még hallani róla a Fideszben és azon kívül is. A napokban a Facebookon élőben közvetítette a Szeged és Hódmezővásárhely között épülő vonatvillamos próbtját.