Az évtizedeken át Nyugaton egymással békésen együtt élő két legendás orgánum, az Irodalmi Újság és az Új Látóhatár szerkesztője a harminc évvel ezelőtti rendszerváltáskor egyszerre jutott arra az felismerésre, hogy „a csúcson” kell abbahagyni. Annak ellenére, hogy jó szándékú, és/vagy önjelölt utódok szívesen folytatták volna árnyékukban a lapcsinálást.
Alapítástólrendszerváltásig
Diadalt ült 1962-ben a kádári propaganda, amikor egy titkosszolgálati akciósorozattal sikerült hazaszédítenie a tekintélyes Látóhatár című, ám a nyugati emigrációban akkor már hitelét vesztett folyóiratot, s két, ügynökké beszervezett szerkesztőjét. Az 1950-ben indult irodalmi és politikai lap alapítói közti összhang 1956 után borult fel, a mértékadó orgánum hagyományait 1958-tól – az új felelős szerkesztő, Borbándi Gyula irányításával – az Új Látóhatár folytatta és teljesítette ki.
A lapnak 1957-ben született vetélytársa, amikor az 1956-os forradalom leverése után emigrált írók Londonba menekítették át a magyarországi politikai erjedésben – kádári műszóval: az ellenforradalom előkészítésében – kulcsszerepet játszó írószövetségi lapot, az Irodalmi Újságot, amelynek első külföldi szerkesztője Faludy György volt.
Mivel a két konkurens lap szerzői gárdája közti átfedés igen nagy volt (a Nyugaton élő, alkotó nagyágyúk, Márai Sándortól Zilahi Lajoson át Kovács Imréig és Szabó Zoltánig, időszakonként persze hol egyik, hol másik lapot részesítették előnyben), a különbözőséget leginkább a szerkesztői felfogás domborította ki. Az Új Látóhatárt Borbándi a nyugati magyar emigráció központi folyóiratának és az emigráción belüli magyar–magyar eszmecsere fórumának tekintette. A Párizsba áttelepített Irodalmi Újság szerkesztését 1962-ben átvevő Méray Tibor viszont nem adott teret a lap hasábjain az emigrációs csatározásoknak, vigyázó szemét Budapestre vetette, s gyakorta mondogatta, hogy az IU emigrációba kényszerült magyarországi lap. S noha az évek során elő-előfordultak nézeteltérések, konfliktusok, ezek a „nagyközönség”, a néhány ezres olvasótábor, s még az árgus szemmel figyelő magyarországi titkosszolgálatok számára is rejtve maradtak. S amikor a kádári hatalom valamelyik orgánum ellen támadást indított, a vetélytársak számíthattak a másik nyílt szolidaritására.
S noha a rendszerváltás kezdetén mindkét lap iránt felfokozott érdeklődés nyilvánult meg, az ismerkedőkedv annak ellenére lelohadt, hogy Méray erőfeszítéseinek köszönhetően 1993-ban nyolc vaskos kötetben megjelent az Irodalmi Újság hasonmás kiadása, s hogy 2000-ben a szerkesztő közreadta az Új Látóhatár krónikáját. A legújabb gyürkőzés is irodalom- és sajtótörténeti berkeken kívüli: Petrik Béla jogász vállalt elfogultsággal írt életrajzot Borbándiról.
