Cégvilág
Gazdaság Cégvilág
Tartalomjegyzék

HUMDA PRO: a motorsport ára

01-054-01.tif

Több százmill forintot emészt fel, hogy néhány hónapon belül már a harmadik állami vállalat alakult a magyarországi MotoGP-futamok rendezésére. Júliusban a Humda Magyar Autó- és Motorfejlesztési Ügynökség még csak egy korábbi cég átnevezésével jött létre, de már arra is 105 mill forintot adott a kormány. Majd következett a Kelet-magyarországi Versenypálya Kft., újabb 100 mills tőkejuttatással, most pedig a Humda Pro Szolgáltató Kft., amely a sporttevékenységen kívül műsorgyártással, hirdetés-, valamint utazásszervezéssel is foglalkozik. A társaság ügyvezetője Kalapács Kornél, aki korábban annak az építőipari cégnek, a Bayer-Constructnak az igazgatósági tagja volt, amelynek a tulajdonosa 2020-ban Mészáros Lőrinccel és Tiborcz Istvánnal üzletelt. A Humda Pro másik ügyvezetője Szujó Zoltán sportriporter. A hajdúnánási MotoGP-pálya a tervek szerint 65 millrd forintba fog kerülni, december közepén már át is csoportosítottak rá 20,4 millrdot, a futamrendezés díja pedig 2023-tól évi 9,45 mill euró lesz.