Mennivagynemmenni?
A kormány kinevezettjei új intézkedésektől remélik, hogy az SZFE diákjai végre engedelmességet tanulnak. A tanári karból és az ingatlanegyüttesből eltakarították a patinát, a hallgatók pedig úgy érzik: bosszút állnak rajtuk. A fiatalok egységes fellépését akadályozza az egymás iránti hűségük.

Az utolsó diplomaosztó az Ódry Színpadon. A többi néma csend

Visszaapasszívszerepkörbe
Az SZFE új vezetősége bőven okot adott arra, hogy rosszul érezzem magam – mondja el lemondásának egyik fontos indokát Csernai Mihály, aki az egyetem 155 évének talán legnehezebb időszakában volt a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke. Január 18-ai döntését hallgatótársai is megértik, szerintük a vezetőség bűnbakot keresett és talált Csernai személyében. Bár hivatalosan nem közölték, hogy le kéne mondania, „azért megérti az ember, ha ezt éreztetik vele”.
A veszteség jelentős, a HÖK volt az egyik utolsó legitim szerv az egyetemen, amelynek tevékenységébe az új vezetőség nem tudott beavatkozni. A hallgatók felidézik, hogy Csernai a részvételi demokrácia programjával nyerte meg az elnökválasztást még békeidőben, és ezt a modellváltás alatt maximálisan meg is valósította: az egyetemi polgárság minden fontos ügyben az egyenlőségen alapuló bázisdemokráciával döntött. Csernai ráadásul az elveihez passzoló pályát választott: nem csoda, hogy a részvételt propagáló drámainstruktor-képzésről Vidnyánszky Attila korábban azt mondta, ilyen színházi szakmával még nem találkozott. Ezen a képzésen oktatják azt az újszerű színházi nyelvet, amelyben a néző aktív részese az előadásnak, amely kritikus gondolkodásra nevel, és amelyet civilek is előszeretettel alkalmaznak akár hátrányos helyzetű csoportokkal együttműködve is.
A hallgatók attól tartanak, hogy sok minden más mellett ennek is vége. Eddig az úgynevezett Elméleti és Művészetközvetítő Intézet hirdette meg ezt a szakot, amely az országban ilyen mélységben máshol nem létezik, de ezt az intézetet az új vezetőség átnevezte: kikerült a névből a művészetközvetítés. Jogosnak tűnik a félelem, hogy a képzést sem fogják többé meghirdetni.
Bábszínész-helyettbábnevelés
A tanárok személyénél nincs fontosabb mércéje egy felsőoktatási intézmény színvonalának. Ezen a téren nehezen helyrehozható károkat szenvedett az elmúlt hetekben az SZFE. Távozott az egyetemről Fullajtár Andrea színész és Szász János rendező (utóbbi Portré rovatunkban beszél döntése okáról), és velük mintegy tíz másik oktató. Közben egészen megdöbbentő figurákkal pótolják Vidnyánszkyék a korábban méltán nemzetközi hírű tanári gárdát. Katedrát kap Velkovics Vilmos, a Hír TV műsorvezetője is, aki többször gúnyolta az SZFE tiltakozó diákjait, pénteken pedig épp az egyetem kancellárjával, Szarka Gáborral készített alákérdezős interjút, azt persze elfelejtve megemlíteni, hogy új főnökével beszélget. Tanítani fog Baska Barbara, aki korábban Orbán Viktor miniszterelnök facebookos videóit készítette, Banner Géza, aki a Duna TV Kívánságkosár, illetve a Kossuth rádió Napközben című műsorát vezette, valamint Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató egyik igazgatója, a Habony-művek londoni hírügynökségét üzemeltető cég vezetője. Legalább az egyetem nevéhez hűen művésznek mondhatja magát az érkező Homonnay Zsolt, Sáfár Mónika és Pataki András. Vidnyánszky pedig a Nemzeti Színház igazgatójaként kínál másodállást több társulati tagnak is. Közülük érkezik Szarvas József színész, Kulcsár Edit dramaturg, Lukácsy György irodalmi munkatárs és Kiss Domonkos Márk, a Déryné-program vezetője. Forrásunk szerint ezzel még nem történt meg a tanári kar teljes cseréje. A diákok számos régi oktatójukat viszontláthatják, mások pedig a hivatalos tanulmányokon kívül vállalták a „különórát”. A televíziós műsorkészítői képzésen viszont olyan sorcsere alakult ki, ami már nehezen egyeztethető össze a megcélzott szakmával.