Méz-királynő
Egy asszony és egy kakastaréjos punk utazik egy vasúti kupéban. Első ránézésre látszik, hogy az asszony a múltból a jelen felé tart, a fiú nyilván a megígért szebb jövő felé. Az angolul Honeyland, magyarul Méz-királynő című film macedón alkotói úgy döntöttek, inkább a nőt követik, akit Hatidze Muratovának hívnak, és Észak-Makedónia fővárosába, Szkopjéba igyekszik. Oda, ahol már euróban mérik a banánt, a kínai legyezőt és Koszovót leszámítva a világon a legolcsóbb amerikai cigarettát. A piacon a nő eladja a magával hozott pár üveg mézet, amiért egy éven át dolgozott, majd visszamegy a tanyára, ahol nincs víz, nincs villany, a beteg, ápolásra szoruló, 85 éves anyján, a kutyán, pár macskán meg több ezer méhen kívül semmi sincs. Hatidze abból él, hogy régen szövetséget kötött a méhekkel: szó szerint nem bántják egymást, a közös erőfeszítéssel megtermelt mézből fele-fele arányban annyit vesznek el, ami a megélhetéshez, az egyetlen örök rend, a természet fenntartásához kell. Egy nap azonban a kősivatagba tévedő népes török család minden addig érvényes szabályt meg akar változtatni. Ljubomir Stefanov és Tamara Kotevska kezdetben egy olyan filmet akart csinálni, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy a környezeti problémák a látszólag még érintetlenül hagyott kopár szűzföldeket is fenyegetik. Észak-Makedóniában barangolva találtak rá Hatidzére, három évig lépkedtek a nyomában, hogy páratlan felvételekkel örökítsenek meg egy bámulatra és irigylésre méltóan tiszta életet. A lefegyverző filmek lelőhelyén újra elérhető Méz-királynő egy portré gyengéd megrajzolásán kívül líraian, megmosolyogtatóan és drámai erővel szól az ellentétekről, a kapzsiságról, az emberek közötti törésvonal mentén húzódó feszültségekről, a harmónia megbomlásáról, továbbá valami megmagyarázhatatlanról, amiről már nem is tudni, mikor és hol kezdett tönkremenni.
