Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
Tartalomjegyzék
MASZKOS BESZÉLGETÉSEK

Tisztán, érthetően

Az általánossá vált maszkhordás közel egy éve után úgy tűnik, az emberek alkalmazkodnak az ilyen kiegészítőkben történő beszélgetésekhez, az érthetőséget azonban a beszédstílus is befolyásolja – foglalták össze észrevételeiket amerikai szakemberek a Cognition című online folyóiratban. A Kaliforniai Egyetem és a Wisconsini Egyetem nyelvtudományi tanszékének kutatói azt vizsgálták, mennyire érthető a szövetmaszkot viselők beszéde. A távolságtartás miatt azonos háztartásban élő kísérleti alanyokat választottak: voltak közöttük, akik maszkot viseltek, és voltak, akik nem. Adott szövegeket kellett elmondaniuk, melyet rögzítettek. Háromféleképpen kellett beszélnk: hétköznapi módon, kifejezetten figyelve az érthető, tiszta beszédre, illetve pozitív érzelmektől fűtötten. A felvételeket később háttér­zajokkal egészítették ki a kutatók, utánozva a nyilvános helyek (például bevásárlóközpontok) körülményeit. A szövegeket a Kaliforniai Egyetem 63 pszichológushallgatója értelmezte, valamennyien amerikai angol anyanyelvűek voltak. Az volt a feladatuk, hogy figyelmesen hallgassák a mondatokat, majd írják le azok utolsó szavát. Kiderült, hogy a maszkot viselők hétköznapi, illetve érzelmekkel kísért beszédstílusa esetén többször is rosszul értették ezt a szót, amikor viszont a maszkosok figyeltek az érthetőségre, még jobb is volt a felismerés, mint a maszk nélkül beszélőknél. Azzal tehát, hogy érthetően, tisztán próbál beszélni valaki a maszk mögött, ellensúlyozhatók a beszélgetés hátrányos körülményei. Ezek az eredmények – vélik a kutatók – felhasználhatók gyakorlati ajánlások készítésére.