Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
ORBÁNék vip-ALAGÚTJA

Stummer kitálalt

A Puskás Stadion alá, kifejezetten Orbán Viktor miniszterelnöknek építenének 2 millrd forintért alagutat, és a beruházást titkosítják – erről beszélt a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke, Stummer János egy kedden közzétett vidjában. Ha igaz, amit állít, akkor a vidval államtitkot sértett, hiszen a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésére beterjesztett, majd kedden ott titkosított dokumentumot ismertetett. Emiatt büntetőeljárás indulhat ellene – amivel, mint mondta, számol is –, és borítékolható, hogy a testület éléről is távoznia kell. A HVG nemzetbiztonsági forrása szerint Stummer vidja „nem rugaszkodott el a valóságtól”. A Puskás Stadion elődje, a Népstadion alatt egyébként volt egy ilyen alagút (képünkön), amelyen a pártvezetők az Istvánmezei út felől közelíthették meg a díszpáholyt. Ezt korábbi informáck szerint a Puskás építése idején berobbantották, majd betömték. A Puskás Aréna tájékoztatása szerint a tervezett megoldás egy mindösszesen 50 méter hosszú autós aluljáró lesz a védett személyek, kiemelt vendégek részére.