Vanszámos

Kisvárdáról egyetlen nevet tartalmazott az MTA utcanév-tiltólistája, Császy Lászlóét. Ám „az utca ma is méltán viseli a névadó nevét” – nyugtatta meg olvasóit néhány évvel ezelőtt Néző István helytörténész Kisvárda az 1919-es proletárdiktatúra idején című tanulmányának utolsó bekezdésében. Korai volt az öröm, az utca tavaly óta a Szent György nevet viseli.

Egyetlen releváns adattal indokolja a rövid akadémiai verdikt, miért is „nem használható” Császy László neve közterület megjelölésére: a Tanácsköztársaság alatt „a helyi direktórium tagja lett”. Ez azonban még akkor is bővebb indoklást igényelne, ha igaz lenne, hiszen például Bartók, Móricz, Babits is direktóriumi tag volt, de ez (egyelőre) nem zárja ki, hogy közterület a nevüket viselje. Az akkor 38 éves Császy László azonban nem volt direktóriumi tag – sem Kisvárdán, sem másutt. Tanítványai által emberségéért, humoráért széles körben tisztelt görög–latin szakos tanár volt, helyi újságszerkesztő, református presbiter, aki ugyanakkor helyeselte az oktatás és a vallás szétválasztását. 1919. április 11-én megválasztották a kisvárdai Munkás-, Katona- és Földmívestanács ötven tagja egyikének. Két héttel később megszállták Kisvárdát a románok. Az öttagú direktórium mindegyik tagja elmenekült. Császy természetesen maradt, és továbbra is megtartotta óráit.

Május 2-án délelőtt egy román tiszt kihívatta a tanteremből, és magával vitte. A védelmére a román parancsnokság előtt összegyűlt diákokat és a hozzájuk csatlakozottakat riasztólövésekkel oszlatták szét. Másnap Császyt öt más fogollyal szekéren elvitték a közeli Nyírbaktára, és belelőtték a helyi parasztokkal megásatott tömegsírba. „A felhozott vádak azok voltak, hogy újságot szerkesztettem, …hogy Angyalossynénak azt mondtam, elvesszük húszezer koronáját, és hogy az iskolában vallástalanságra neveltük a fiúkat” – írta feleségének az utolsó órákban kijuttatott levelében.

Egy kisvárdai történelemtanár nemrég találomra megkérdezett embereket az akkor még Császy László utcában, tudják-e, ki a névadó. Semmit nem tudtak róla. Valaki, kicsit bizonytalanul, azt válaszolta, hogy „egy nagy gyilkos”.

A múlt év derekáig Celldömölk volt az ország egyik legfertőzöttebb települése, tíz, a Magyar Tudományos Akadémia által betiltott, illetve nem javasolt közterületnévvel. Úttörő, Kisdobos, sőt Április 4. utcával. A kormányhivatal felhívta az önkormányzat figyelmét a mulasztásban megnyilvánuló törvénysértésre, és 2020. február 28-áig adott végső határidőt az egyébként már hét éve kötelező névváltoztatásra. „Eddig a képviselő-testület a választások és a lakosságra háruló terhek miatt halogatta” a döntést – írta akkoriban a vaol.hu.

A 2019-ben megválasztott városvezetés zömmel XIX. századi papokat és 48-as honvédeket javasolt új névadónak. De volt egy más típusú jelöltjük is: Celldömölk szülötte, „gazdaságtörténeti jelentőségű iparpolitikus”, „a vegyipar atyja”, „100 új üzem létesítése kapcsolható a nevéhez” és nem utolsósorban „érdemi szerepe volt a Szent Korona hazahozatalában”. Nem más ő, mint Szekér Gyula Kádár-kori miniszterelnök-helyettes, MSZMP központi bizottsági tag. Róla izgalmas lett volna megismerni az Akadémia állásfoglalását.

De erre végül nem volt szükség. A képviselő-testület ugyanis egyik javaslatot sem fogadta el. A könnyebb ellenállást választotta: az Április 4. utcából Április, a Kisdobosból Dobos, az Akadémia által indoklás nélkül betiltott Buza Jánosból Búza utcát csinált. Kiosztott még két virágnevet, egy Szent Istvánt és egy Erzsébet királynét.

Mégis, 2020. február 21-én utcanév-történelmet írtak Celldömölkön. Az országban elsőként neveztek el ugyanis utcát Kocsis Zoltánról. „A javaslatot azzal indokolták a lakosság részéről – olvasható az ülés jegyzőkönyvében –, hogy a fiatalon elhunyt kiváló karmester, zongoraművész nevének méltó helye lenne Kodály Zoltán mellett.” A polgármester is azt javasolta, hogy „Szent Istvánról egy ilyen rövid utcát ne nevezzenek el”. Ezek után Kocsis Zoltánt a testület 10 igennel és egy tartózkodással elfogadta.