HATVANY KÁVÉHÁZ: budai palotában
Kávéház és szalon nyitására készül a budai Vár oldalában álló Hatvany-villában a Batthyány Lajos Alapítvány (BLA). A nevével ellentétben inkább palotának számító ingatlan tavaly ősszel került ingyenesen az alapítvány tulajdonába. A Hatvany Kávéház és Szalon Kft. ügyvezetője Hajdu Gabriella, a BLA idén januárban kinevezett pénzügyi vezetője lett. A Hatvany-villa pár évig a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványáé volt, és a jegybankelnök Villa Buda néven szeretett volna benne kulturális központot kialakítani. A felújítás nagy részével el is készültek, ám végül eladták az ingatlant az államnak, amely rögtön tovább is adta a BLA-nak. Utóbbi bekerült a közérdekű alapítványok körébe, és a 3,5 milliárdos éves támogatás mellé december utolsó napjaiban további 3,4 milliárd forintot kapott az „alapító okiratában meghatározott célok” elérésére. Az alapítvány elnöke Dezső Tamás, az ELTE bölcsészkarának korábbi dékánja, a Migrációkutató Intézet igazgatója. Hatvany néven irodalmi szalon a két világháború között már működött a budai Várban lévő Bécsi kapu téren, azt Hatvany Lajos alapította, míg a Hatvany-villa a testvéréé, a híres műgyűjtő Hatvany Ferencé volt. A BLA nemrégiben bejegyeztette a Hungarian Conservative védjegyet is, várhatóan folyóiratot indítanak majd ezzel a címmel.