Kína védelmében

„Értelmetlen, magamutogató és káros” – így minősítette Szijjártó Péter külügyminiszter azt, hogy az emberi jogok megsértése miatt az EU – több más ország polgára mellett – kínai személyeket is szankciós listára helyezett (az uniós döntésről és hátteréről Világ 7 nap rovatunkban írunk). A magyar diplomácia vezetője az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácsülésének szünetében tartott sajtótájékoztatót a magyar kormánymédiának, ahol külön kiemelte az ujgur átnevelőtáborok üzemeltetése és az ott alkalmazott kegyetlenkedések miatt feketelistára tett kínaiak ügyét. Az uniós döntéssel, mondta, csak „megpróbálják elterelni a figyelmet a valóságról, például az elrontott vakcinabeszerzésről”. Szerinte az ilyen szankcióknak amúgy sem szokott semmi hatásuk lenni. A magyar kormánynak valószínűleg az a fő gondja a kínaiakat sújtó intézkedésekkel, hogy befagyasztják az illetők európai számláit, és megtiltják az európai gazdasági szereplőknek, hogy pénzt utaljanak számukra. A döntés Szijjártó szerint „még tovább fogja mérgezni az EU és Kína együttműködését”, pedig abból „nagyon komolyan profitálhatna az EU”.