Kis János: Szabadságra ítélve

„Nem véletlenül helyeztek vád alá… tartottam már valahol, amikor arra méltattak, hogy ellenséggé nyilvánítsanak és kitessékeljenek a hivatalos tudományosságból” – idézi fel új kötete rövid előszavában „kalandregényes élete” fordulópontját, az 1973-as filozófuspert Kis János. Amikor ugyan még nem jutott el a rendszerrel szakítás gondolatáig, „Kádárék lerövidítették a politikai fejlődésemet, s ha úgy vesszük, szívességet tettek nekem. Szabadságra ítéltek.” Ez utóbbi értékelést már a CEU professzora – korábban az SZDSZ alapító elnöke, előtte pedig a szamizdat folyóirat, a Beszélő egyik szerkesztője, a demokratikus ellenzék emblematikus alakja – adta a vele nyolc éven át barátian, ám az ellenvéleményekkel szembesítő módon beszélgető Meszerics Tamásnak és Mink Andrásnak. A terjedelmes, 750 oldalas életútinterjú – Kis János válogatott műveinek hatodik kötete – a filozófia világában kevésbé otthonosan mozgó olvasók számára népszerű tudományos kalauz a szerző nemzetközileg jegyzett tudományos teljesítményéhez. Ez azonban gyaníthatóan „csak” hozzáadott érték lesz az érdeklődő többség számára, amely alighanem inkább a kései Kádár-korszak és a rendszerváltás egyik kulcsszereplőjére kíváncsian veszi kezébe a könyvet. És nem is csalódik: ha „nagy” és új politikai kulisszatitkokra nem is derül fény (apróbbakra, helyzeteket, szereplőket jellemző momentumokra viszont nagyon is), bő kárpótlást ad a történtek sokoldalú megközelítése, újragondolása, történeti távlatba helyezése, s a zárkózott interjúalany „megnyílása”. Oldalról oldalra rajzol egykori – tőle elválaszthatatlannak látszó – emberekről, alkalmi küzdő- és politikai vetélytársakról, ádáz ellenfelekről (holtakról és élőkről) karakteres, mégis árnyalt portrékat. Szilárdsági önvizsgálatot is végezve kendőzetlenül számol be a sokszor városi legendákkal körített világnézeti vagy aktuálpolitikai szakításairól (s néhány esetben hosszú szünet utáni megbékélésekről), például a mester Márkus Györggyel, a többkötetes szerzőtárs Bence Györggyel, a népi tábor tekintélyével, Csoóri Sándorral, a lapszerkesztőtárs Solt Ottiliával, és aztán, 2002-ben, a szabad demokraták pártjával.