Yolanda Díaz: spanyol kommunista kormányfőhelyettes 
Világ Kontúr
Tartalomjegyzék

Yolanda Díaz: spanyol kommunista kormányfőhelyettes 

Sokként érte a spanyol üzleti köröket, amikor munkgyi miniszter lett a kommunista Yolanda Díaz Pérez tavaly janrban. A szocialista Pedro Sánchez kormányfő most rátett még egy lapáttal, és miniszterelnök-helyettessé nevezte ki a 49 éves Díazt. Ezúttal már nem volt akkora ijedség, minisztersége alatt Díaz ugyanis nemcsak jó kapcsolatot épített ki az üzleti körökkel, de kompromisszumokra kész, ugyanakkor keményen tárgyaló politikusnak bizonyult. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Unidas Podemos (Együtt megcsináljuk) baloldali pártszövetség kormánykoalícs tagjai is elismerik a tevékenységét, így megtarthatja a munkgyi tárcát is. A közvélemény számára pedig a legnagyobb érdeme, hogy elérte a havi minimálbér 900-ról 950 euróra emelését.