Szellemes címek
Gazdaság Őrült vállalkozás
Tartalomjegyzék

Szellemes címek

Már két éve lakott a floridai Tampa egyik csendes utcájában Kurt Schleicher, amikor 2018-ban úgy döntött, megveszi a szomszédban eladó, négy hálószobás házat. A költözés után aztán feltűnt neki, hogy a járókelők rendszeresen fényképezik az ingatlant. Ők világosították fel az új tulajdonost a ház dermesztő történetéről: 1933 októberének egyik éjjelén a huszonegy éves, zavart elmllapotú Victor Licata itt verte szét baltával a szülei és három testvére fejét.
Az állami ingatlanregiszterek pedig – természetesen – az Egyesült Államokban sem tüntetik fel az adott helyrajzi számon történt bűncselekményeket, haláleseteket. Ez akkor tűnt fel a lakásokat is k
iadó Roy Condrey szoftverfejlesztőnek, amikor 2013-ban egyszer az éjszaka közepén hívta fel egy bérlője azzal, hogy a házában – szerinte – kísértetek járnak. Condrey-nak az ezt követő hosszas kutakodás során ütött szöget a fejébe, hogy mrt nem talál semmi erre utaló nyomot, holott a statisztikák szerint az Egyesült Államokban legalább négy és fél mill ingatlanban történt valamilyen haláleset.