Védtelen védettek

A rendkívüli terhelés következtében összeomlott az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, az eeszt.hu, miután Orbán Viktor péntek reggel bejelentette: aki időpontot foglal, még aznap Pfizer-vakcinával „oltakozhat”. A magyarok körében legnépszerűbb oltóanyag iránti igényeket fokozta, hogy a kormányfő azt is közölte, a következő hetekben csak a 16–18 évesek, illetve a második körösök számíthatnak az amerikai vakcinára. A regisztrációs rendszer lefagyása miatt tömegek rohanták meg az oltópontokat. A tumultuózus jelenetekkel tarkított nap végére rekordszámú, 106 ezer oltást sikerült beadni. Így egy csapásra összejött a kormány nyitási terve újabb ütemének előfeltételéül szabott 4 milliós beoltotti szám. Szakemberek közben arra figyelmeztetnek: az, hogy már az első oltás után kézbesítik a védettségi igazolványt, azt a hamis biztonságtudatot kelti, hogy az egyenlő a vírus elleni védettség megszerzésével. A kormány egy sor szolgáltatás igénybevételét (éttermek, szállodák, mozik használata) a kártya meglétéhez kötötte. Emiatt többen, akik megkapták az igazolványt, már el sem mennek a második oltásra. Sokan viszont a második kör után sem jutottak hozzá a plasztikkártyához, ezért az hétfő óta a kormányablakokban, időpontfoglalás nélkül kiváltható. Viszont az is kiderült, hogy az EU-ban és a világ más tájain az okmányt csak kétoldalú megállapodások alapján fogadják el, mivel – bár ezt a tényt az okmányon nem tüntetik fel – tulajdonosa esetleg olyan oltást (kínait, oroszt) kapott, amit a célország, illetve az unió szakhatóságai nem engedélyeztek. Noha a járványhelyzet javul, és a napi halálozási számok jóval kétszáz alá csökkentek, a kormány új mutánsok – például az indiai – megjelenésével és azzal számol, hogy az ősszel az oltások harmadik körére lehet szükség.