Portré
¬ Változatos a politikai karrierje, indult a Fidesznél, majd az MSZP-t választotta, most pedig a DK tagja. Mi történt, megváltozott a nézete, vagy ennyire alkalmazkodóképes?
Az MSZP és a DK azért dolgozik, hogy kormányváltás legyen. Mindkettőnek baloldaliak a gyökerei. Eddigi életem több mint felében, 27 éven át voltam az MSZP tagja, amit soha nem fogok megtagadni, de a lendületem megtartásához változásra volt szükség. A DK ível fel, és választásról választásra sokkal jobb eredményeket ér el. Nem utolsósorban azért, mert ott az összetartás, az összetartozás érzése és a profizmus. A korábbi pártomban sokszor megesett, hogy úgy kellett képviselnem a közösséget, hogy senki sem mondta meg, adott ügyben mégis miről kellene beszélnem.