Haza a magasból: kilátóépítési láz
hvg-ténytár
Tartalomjegyzék

Haza a magasból: kilátóépítési láz

A járvány a szabadidő eltöltésének lehetőségeit is átírta: a bezárt belterek helyett a szabad külterek felé terelte a lazítani és minden értelemben fellélegezni vágyó sokaságot. Fürdő helyett erdőfürdő az orvosság, ami olykor tényleges javallat, hiszen orvosilag igazolt tény, hogy a természetben töltött idő jótékonyan hat az egészségre. Hatásos adagját a Scientific Reports közelmúltban közzétett tanulmánya heti 2 órában állapította meg. De járványtól függetlenül is ráfér az emberekre a mozgás: Magyarországon olyannyira túlsúlyban vannak a túlsúlyosak és az elhízottak, hogy ezzel Európa-bajnok, és a világbajnokságon is épp csak leszorul a dobogóról. Az infrastruktúrán semmi sem múlik: az elmúlt években számos fejlesztés történt e téren: a „Balaton madártávlatból” – Kilátók és kilátópontok hálózatba kapcsolása nevet viselő, 2020 őszén zárult, uns forrásból megvalósult projekt keretében például 589 mill forint pályázati támogatás állt rendelkezésre. Összllításunkban néhány új, különleges és leleményes építményt mutatunk be. Vannak közöttük építészetileg is magas színvonalat képviselő, már-már művészeti alkotások, de olyanok is, amelyeknél finoman szólva is megkérdőjelezhető, hogy a ráfordítás arányban áll-e a megvalósult mű értékével. Az alig 2000 lelket számláló Tyukod településnek például minden 180. lakójára jut egy-egy „közjóléti intézménynek” becézett kilátó. A 11 építmény ezen a címen egyenként 24 mill forint uns támogatást kapott. ¬