A biznisz az biznisz

Lazítana a kormány a pártalapítványok gazdasági-vállalkozási tevékenységének eddigi tilalmán. A fideszes Bajkai István által benyújtott törvénymódosító javaslat szerint a jövőben nem lenne tilos a pártalapítványi vagyont betétbe, értékpapírba vagy társasági részesedésbe fektetni, sem az, hogy abból ingatlant vegyenek és azt el-, illetve kiadják. Mindezt kiegészítő jelleggel, céljaikkal közvetlenül összefüggő és azokat nem veszélyeztető módon tehetik. Arra azonban, a civil szervezetek gazdálkodásának szabályaival ellentétben, nem tér ki a szöveg, hogy bevételeik hány százalékát forgathatják az alapítványok, és hogy az új tevékenységek után hogyan adóznának. Utóbbi bizonytalanságok miatt az ellenzéki pártok nem is támogatják a módosítást – ez már azon, a javaslatról két hete tartott egyeztetésen kiderült, amelyre a Fidesz Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványának vezetője, Kavecsánszki Ádám hívta meg a 2018-ban egy százalék felett végzett, vagyis állami támogatásra jogosult pártok képviselőit. A Momentum kifejezetten kockázatosnak ítélte, hogy vagyonkezelőholding-szerű gazdasági struktúrák jöhetnének létre az állami pénzből. A pártok közül a Fidesz áll a legközelebb vállalkozási tevékenység beindításához. Nemcsak azért, mert ő kapja a toronymagasan legtöbb állami támogatást (1,46 milliárd forintot), hanem azért is, mert tavaly szeptemberben egy pazar ingatlanegyüttest vásárolt Brüsszel egyik legfrekventáltabb pontján (HVG, 2021. január 13.). Mivel a pártalapítvány egyelőre pár fős brüsszeli képviseletének az ingatlan túl nagy, annak egy részét kiadni készülnek.