Átruházás
Gazdaság Őrült vállalkozás
Tartalomjegyzék

Átruházás

Egyéjszakás kaland. Így írt a divat új üzleti modelljéről nemrég a londoni The Guardian napilap. Amire a célzás vonatkozik: nem marad sokáig a lakásban, nem kell sokat költeni rá, de az öröm – sőt akár a barátnők irigysége – igazi. Így is elmagyarázható, hogy új és az eddigiektől igencsak eltérő életre kelt a ruhabérlés. Korábban inkább csak esküvői és más alkalmi ruhákat volt szokás kölcsönözni (ez persze továbbra is működik), de ami az utóbbi években az amerikai minta nyomán meghonosodott Anglban, az egészen más. Köze van a fenntarthatósághoz, illetve máshonnan nézve a konfekckereskedelem súlyos ellentmondásaihoz, leginkább a fast fashion néven ismert modellhez, amely viszonylag kedvező áron ugyan, de állandóan újabb darabok vásárlására ösztönöz. Ez az, amiről már-már közhelyszerűen a bangladesi varrónők olcsó munkája jut eszünkbe. A Greenpeace környezetvédelmi szervezet szerint csak Anglban évente 140 mill font értékű ruhanemű kerül a szemétbe – nyilván nem függetlenül a gyorsan vásárolt, gyorsan kidobott holmiktól. Viszont a millenniumi és a Z nemzedék – a 40 év alattiak – tömegei érzik úgy, hogy nem jelenhetnek meg kétszer ugyanabban a ruhában az Instagramon vagy egyáltalán bárhol.