Akétnyelvűmérleg
A 2022-es választás a két nagy tömb összecsapása lesz, ám mindegyik oldal mellett ott van egy kis párt, ami akár a választás kimenetelét is eldöntheti. De vajon a Kutyapárt tényleg az ellenzék, a Mi Hazánk pedig a Fidesz esélyeit rontja?

Kétfarkúak „Fidesz melletti békamenete”. Nem lehet kutyába venni őket


KovácsGergely:Betudunkvinnikülönbzöldségetis,mintakrumpli

¬ A választási törvény decemberi módosítása miatt egy pártnak legalább 71 egyéni körzetben kell indulnia ahhoz, hogy listát állíthasson. Ezek után is tudja tartani azt az ígéretét, hogy billegő körzetekben lehetőleg nem indít jelöltet az MKKP?
Valóban azt mondtam, hogy nem akarunk ártani az ellenzéki összefogásnak, és ahol minden szavazat számít, ott lehetőleg nem indulunk. Korábbi terveinkkel ellentétben azonban erre már nem tudunk tekintettel lenni. Nehéz feladat 71 körzetben jelöltet indítani, így az összes választókerületben el kell kezdeni az ajánlások gyűjtését. Annyit tudok ígérni, hogy ha több helyen tudjuk összeszedni az ajánlásokat, akkor elképzelhető, hogy egy-két helyről lemondunk. De az ellenzéki jelölt személye lesz a döntő, nem az, hogy mennyire billeg a körzet. Azért, hogy egy MSZP-s bejusson a parlamentbe, nem fogunk visszalépni.
¬ Magukra veszik így annak az ódiumát, hogy esetleg önök miatt nem sikerült leváltani a Fideszt?
Szerintem és a közvélemény-kutatók szerint is a mi szavazóink ránk akarnak voksolni: ha nem állítanánk jelöltet, nem mennének el szavazni. Egyenként pedig tudom: az egybites magyar politikai kommunikációnak az a lényege, hogy legyen bűnbak. Ha viszont elérjük az öt százalékot, akkor mindenki örül, mert lesz még néhány hely a parlamentben, ahol nem fideszesek ülnek.
¬ Amikor akár a parlamentbe kerülés is felmerül, már többet kell ígérni a választóknak, mint hogy „örök élet, ingyen sör”. Miért önökre szavazzanak, és ne más ellenzéki jelöltre?
Nem akarunk olyasmiket ígérni, mint a pártok általában, az tényleg túl komolytalan lenne. Inkább azt mondjuk, amit megcsináltunk, például az önkormányzatokban. A parlamenti politizálást szerintem könnyen el tudjuk sajátítani, be tudunk vinni például különb zöldségeket is, mint a krumpli. Egymás mocskolásában viszont nem akarunk részt venni. Nagyon vicces lett mostanra a parlament, de azért még ráfér némi humor. És szerintem az önkormányzatokban is megtaláltuk a helyünket.
¬ Parlamenti pártként hajlandóak lennének akár egy kormányban is szerepet vállalni?
Mint már mondtuk, a Fidesszel nem, a hatalmas tömegpárton, a KDNP-n elgondolkodnék, és tíznél több minisztérium esetén a mostani ellenzéken is.
¬ Annyi minisztérium összesen sincs, s reméljük, nem is lesz. Így marad, hogy kívülről támogassák a kormányt. Erre hajlandóak lennének, ha esetleg ön lenne a mérleg nyelve, mint egykor Torgyán József?
Hízelgő a hasonlat. Ahogy az önkormányzatokban tettük, a jó ügyeket biztos, hogy támogatni fogjuk.
ToroczkaiLászló:Fiatalokésfittekvagyunk

¬ Egyeztetnek a Fidesszel, hogy a billegő körzetekben nem indulnak?
Mi mind a 106 körzetben elindulunk önállóan, sem a Fidesszel, sem a baloldallal nem egyeztetünk. Ugyanis ha a Fidesz hatalmon marad, az lassú nemzethalált hoz, ha az ellenzék győz, az gyorsabbat. Egyikhez sem asszisztálunk.
¬ Mi lesz, ha épp az önökre leadott szavaztok segítik hatalomra az ellenzéket?
Már most hallom fideszes körökből ugyanazt a rágalmat, mint 2006-ban, hogy én Gyurcsány embere vagyok. A bal–liberális oldal pedig a Fidesz fiókpártjának tart minket. Mindez marhaság, sőt a listaállításhoz szükséges képviselők számának 71-re emelése kifejezetten ellenünk irányul, mert a Fidesz célja az, hogy két lista legyen, az övé és Gyurcsányé. Ebbe a képletbe a Mi Hazánk már nem fér bele. De nem fog sikerülni elhallgattatni bennünket. A Fidesz elfáradt, mi fiatalok és fittek vagyunk. Járjuk a harmadik utat, frakcióalapításra készülünk, hogy mi legyünk a mérleg nyelve.
¬ Azért elég sokat szerepelnek a fideszes és a közmédiában, ahová más ellenzéki párt négyévente jut be 5 percre. Ma sem ellenségesek önökkel, nem csinálnak lejárató anyagokat önről, nem firtatják például az angoltudását.
Nyilvánvaló, hogy a Fidesznek nagyon jól jött 2018-ban a Jobbik kettészakadása, a Mi Hazánk Mozgalom kiválása. Akkoriban folyton hívtak a kormánypárti újságírók, volt, hogy egy nap öt-hat stúdióban megfordultam. Ez már nagyon nincs így, sőt tavaly is legfeljebb egy-két alkalommal hívtak a köztévébe. Úgyhogy meg is örültem, amikor most ön, tehát egy újságíró, felhívott. Az már nem áll érdekében a Fidesznek, hogy a Mi Hazánk parlamenti párt legyen, nem akar osztozni a Jobbik volt szavazóin. Valószínűleg nem nézett ki belőlünk ennyit, ezért most mindent bevet a gyengítésünkre. Nemcsak a médiafigyelem szűnt meg, hanem beindult a párt leszalámizása is. Nem véletlen, hogy a képviselőcsoportunkból kivált Volner János és a Mi Hazánkból kilépett Fülöp Erik a kétharmadot támogatta az alapítványi törvény szavazásánál, szemben a pártunk álláspontjával, amit Dúró Dóra és Apáti István képviselt, akik nemmel szavaztak a fideszes javaslatra.
¬ Megvette vagy megzsarolta őket a Fidesz?
Erre a kérdésre nem nekem kell válaszolnom.
¬ Vírusszkeptikus kampányukkal viszont megkülönböztetik magukat a Fidesztől, de ezzel sem tudják magukat 2 százalék fölé tornászni.
Az alakulásunk után az EP-választáson 3,3 százalékot, az önkormányzati választásokkor a megyéket összesítve 5 százalék fölötti szavazatot kaptunk, tehát a 2 százalék sohasem volt reális. Folyamatosan erősödünk, és leszalámizni sem lehet minket.
¬ Ehhez képest a Jobbikból kilépett képviselők közül is alig sikerült magukhoz vonzaniuk néhányat.
Nekem nem rájuk volt szükségem, hanem a Jobbik szavazóira. A képviselők szinte mind Vona Gábor szelekciói voltak, ez jellemző is rájuk. Örülök annak, hogy rengeteg olyan tagunk van, akik sohasem voltak a Jobbik tagjai.