Kirajzás
Trend
Tartalomjegyzék

Kirajzás

Tavaly több mint 28 ezer új építésű lakóingatlant adtak át, ami évtizedes csúcsot jelentett. Így 2020-ban már 28,9 lakásátadás jutott 10 ezer lakosra, szemben a 2015-ös 7,7-del. Ezzel párhuzamosan az országos lakásállományra vetített újlakás-átadások aránya 0,2 százalékról 0,6 százalékra nőtt. „Az, hogy járvány évében ért el kiugró adatokat az új lakások piaca, elsősorban azzal magyarázható, hogy ez a szegmens lassabban reagál a válságra. A múlt évben át­­adott lakások többségének építése ugyanis jellemzően 1-2 évvel korábban indult” – mondja Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. „A lakosságarányos adatok alapján az is látható, hogy a fővároson kívüli piac nagyon megerősödött az utóbbi években. Budapesten tavaly 36,5 új lakás jutott 10 ezer lakosra, miközben Hajdú-Bihar, Somogy, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében 38,2–85,4.” A szakember szerint Győr-Moson-Sopron évek óta kiemelkedik a lakosság­arányos lakásátadásokat tekintve. Ez a megye az országos átlagnál erősebb gazdasági teljesítményének, ipari fejlettségének, valamint az osztrák határ közelségének, ezzel összefüggésben az ingázók magas számának köszönhető. Hajdú-Bihar megyében a debreceni fejlesztések játszanak fő szerepet, míg Somogyban a Balaton-parti települések adják a fejlődés motorját.