Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
KIVÁRÓ MONETÁRIS TANÁCS

Feszült figyelem

Nem változtatott a 0,6 százalékos alapkamaton keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Az előző héten Virág Barnabás MNB-alelnök a Reuters hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy az inflács kockázatok miatt fel kell készülni az irányadó ráta emelésére, ami már júniusban megtörténhet. Bejelentésére a forint akkor látványosan erősödött, egészen az eurónkénti 347-es kurzus közelébe; azóta is feszült figyelem övezi a jegybank minden rezzenését. A tanács keddi közleménye viszont sokkal óvatosabban fogalmazott, mint Virág, e szerint a testület „proaktív módon készen áll a monetáris kondíck szükséges mértékű szigorítására”. A döntést követően a forint a kora délutáni órákban gyengülni kezdett. A központi bankban viszont eluralkodott az optimizmus: a közlemény szerint a hazai össztermék az idén 6 százalék körüli mértékben bővülhet, és „a gazdaság teljesítménye legkésőbb a negyedik negyedévben eléri a koronavírus-járvány előtti szintjét”. Az MNB május 21-én bejelentette, hogy a Szabadság téri székházat 2024-re, az alapítás 100. évfordulójára 54 millrd forintért felújíttatja. A generálkivitelező a Raw Development Kft., amely az MNB tulajdonában lévő egykori Postapalota rekonstrukcs munkálatait is irányítja. Ez a cég építette fel a jegybankelnök fnak, Matolcsy Ádámnak a balatonfüredi nyaralóját és újította fel azt a luxuslakást is, amely korábban a család rokona, Szemerey Tamás érdekeltsége volt, de használatát átengedte az ifjabb Matolcsynak. Az MNB-elnök fnak cége, a Balaton Bútor Kft. pedig a Raw Development beszállítójaként közreműködik a Postapalota berendezésében.