Utónevek: tartós divat
Két, egymással ellentétes tendencia érvényesült az ezredforduló óta a hazai utónévadási gyakorlatban. Egyrészt mind többen kérik olyan, gyakran extravagáns nevek használatának engedélyezését a Nyelvtudományi Intézet ötfős „névtanácsától”, amelyek korábban nem szerepeltek a fél évszázad alatt dupla vastagságúra hízott, mintegy 4200 lehetőséget felsoroló utónévkönyvben. Másrészt viszont a szülők többsége nagyon is kiszámíthatóan gondolkodik e téren. Az elmúlt évek trendjeiből kiindulva a magyar fiúk egyre nagyobb hányada a Bence, a Máté vagy a Dominik nevet kapja, míg a lányok főként Hannák és Annák lesznek. Míg a mostanság népszerű női nevek túlnyomó többségének nincs hazai előzménye, a patinás férfinevek közül jó néhány (például a Péter, a László, a Tamás), ha el is veszítette korábbi előkelő helyezését, legalább a top 25-ben maradt. Igaz, a Gergely már 2000-ben is csak a 41. volt (azóta a top 50-ből is kiesett), ám becézett változata, a Gergő akkor még a 13., tavaly viszont már csak a 26. helyezett lett. A lányok esetében a hagyományos nevek közül az Anna mellett a Zsófia is meg tudta ugyan őrizni előkelő helyét a népszerűségi rangsorban, de közben olyan konkurensek kerültek két évtized alatt szinte a semmiből a felsőházba, mint a Zoé (amely 2016 óta mindig dobogós volt) vagy a töretlenül emelkedő, tavaly a top 10-be lépett Mira. A klasszikus keresztnevek dominanciája – amikor semmi sem veszélyeztette például a Mária, fiúk esetében pedig az István, a László és a János előkelő helyezését – a hatvanas évek közepéig jellemezte a névadási szokásokat. Akkortól a legkedveltebb fiúnevek közé feljött a Zoltán és az Attila, a lányoknál pedig a Máriától az Andrea vette át az elsőséget. A rendszerváltás évei meghozták az idegen hangzású nevek – eleinte szolidabb változatainak – divatját, ekkor terjedt el például a Nikolett vagy a Renátó. Az ezredfordulótól aztán a játékfilmek és szappanoperák teljes névrepertoárja meghonosult, a Kevinektől a Brájenekig, lányoknál a Dzseniferektől a Vanesszákig. Ezzel párhuzamosan a fiúknál az archaikusabb nevek is nagy karriert futottak be: a Levente, a Zalán, a Botond, a Zsombor azóta is a leggyakoribbak között van. ¬