Meseaszabadságról
Az ellenzék már Micimackót is bevetette, hogy elűzze a kínai Fudan Egyetemmel együtt a kormányt. Azért vonultak a csekély értelmű medvebocsot ábrázoló transzparensekkel a pandémia óta első nagy tüntetésükön az ellenzéki szimpatizánsok, mert Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét a hongkongi ellenzék a mesehőshöz hasonlította korábban, mire ő egyszerűen betiltotta az összehasonlítást. Mégis egyre kevésbé tűnik meseszerűnek, hogy „az alkalmatlan, angolul is épphogy pötyögő” keszeg szegénylegény elzavarja az öreg királyt. Hacsak addig az öreg király be nem tiltja a saját leváltását. Világ rovatunk a választásra készülő Putyinról szóló cikkében mindenesetre leír néhány ötletet, hogyan lehet például távol tartani az ellenzéket a választástól. Na de az egy másik, durvább mese, a miénkben a szegénylegénytől a kínai császár megijedt, hát még az öreg király! Menten elő is vette mézesmázos Gulyás Gergelyét, hogy az ő szájával mondja: nem akar semmi jót ráerőltetni a népre, ha az megmakacsolja magát, hát tegye! Hogy ilyen csak a mesében van? Valószínűleg nem a dörgedelmes szavaktól és a néhány tízezer tüntetőtől ijedt meg, hanem a méréseitől. Saját témája nem nagyon van az ellenzéknek, de egyre sikeresebben használja fel a kormány hibáit. Nem kínálva mást, mint egy olyan országot, ahol mindenki, így a Portré rovatunkban bemutatott Pál Márton, a melegek örökbefogadási jogáért küzdő #acsaládazcsalád mozgalom alapítója is szabadnak érezheti magát. Magyarország rovatunkból az derül ki, hogy a kultúrpolitikában sem számíthatunk különösebben új mesére, de legalább a szoci káderek nem akarják megmondani, mi a jó művészet. Azt már a publicisztikai rovatunkban mondja el Tóta W. Árpád – a saját kardjába dőlő Szakács Árpád példáján keresztül – , hogy szabadság nélkül miért is fizikai képtelenség művészetet csinálni. Pénzből sok mindent lehet építeni, de kánont nem. Címlapsztorink összeszedte, hogy Orbán munkaalapú államának legfőbb haszonélvezői, a közbeszerzésen taroló haverok a saját munkavállalóikkal mennyire nagyvonalúak. A NER-cégek kétkezi munkásainak többsége az iparági átlag alatt keres, míg uraik a rajtuk megspórolt pénzt külföldi terjeszkedésre fordítják, hátha a nemzetközi vizeken könnyebben túlélnek egy hajótörésnek beillő kormányváltást. Miért is ne, hiszen magától Mészáros Lőrinctől tudjuk, hogy okosabb Zuckerbergnél, akit, a többi multihoz hasonlóan, eddig sikertelenül próbált az unió tisztességes társasági adó fizetésére kényszeríteni. A most nagy nehezen megszületett megállapodáson azonban több a lyuk, mint az ementálin, ez derül ki László Csaba volt pénzügyminiszter Gazdaság rovatunkban megjelent írásából.
