Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
Új parancsnok a honvédségnél

Harcra kész

Miután két évvel megbízatásának lejárta előtt távozott Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka, Áder János köztársasági elnök kinevezte utódját, Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagyot. Korommal együtt a helyettese és a honvédség parancsnokságának törzsfőnöke is leköszönt, azaz a katonaság három legfelsőbb vezetőjét tette lapátra egy időben a kormány. A hírek szerint nem bizonyultak sikeresnek a magyar haderő személyi fejlesztésében. Nem lehet véletlen tehát, hogy azért esett Ruszin-Szendire a választás, mert az utóbbi egy évben humánpolitikai ügyekért felelős helyettes államtitkárként, előtte pedig a Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság vezetőjeként dolgozott, így alaposan ismeri ezeket a problémákat. De gyakorlati tapasztalatai is vannak: megjárta Irakot és Afganisztánt, volt lövészdandár-parancsnok és a Honvéd Vezérkar megbízott hadműveleti csoportfőnöke is. Az új parancsnoknak az lesz a feladata, hogy „fiatalok tízezreit készítse fel és fiatalok tízezreit képezze ki a haza védelmére és a katonaeszmények tiszteletére” – fogalmazta meg a beiktatásán Orbán Viktor miniszterelnök. Mindezt azért, hogy Magyarországot megtámadni véletlenül se jusson eszébe senkinek, „se másik államnak, se terrorszervezetnek, se ránk zúdított migránsinváznak”. A miniszterelnök emellett finoman megkérdőjelezte a NATO kölcsönös védelmi garancjának működőképességét.