Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
BIGE LÁSZLÓ NYARALHAT

Pihenő

Hosszú vakácra készülhet Bige László, a leggazdagabb magyar vállalkozók között számontartott „műtrágyakirály”, akinek a büntetőügye legkorábban októberben folytatódhat – tájékoztatta a HVG-t Zamecsnik Péter védőügyvéd. A tavaly év végén őrizetbe vett, majd bűnügyi felügyelet alatt állt Bigét április vége óta semmilyen kényszerintézkedéssel sem sújtják. Az üzletembert 800 mill forintos vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség, mert szerintük 2011–2016-ban lrtékelten adott műtrágyát nagykereskedőknek, akik aztán azt piaci áron értékesítették tovább, a hasznon pedig osztoztak Bigével. Ezzel saját cégét, a Nitrogénműveket károsította meg. Bigének egy másik, még régebbi vesztegetési ügye már a bíróság előtt van. A Nitrogénművek ugyanakkor erős 2020-as évről számolt be, 2,7 millrd forintos nyereséget ért el, a 90 millrd forintos éves árbevételű cég azonban 135 millrd forintnyi adósságot hurcol. A vállalkozó másik fő műtrágyás cége, a Bige Holding Kft. viszont enyhén veszteséges lett tavaly; beszámolója szerint a koronavírus-járvány kevésbé, a környezetvédelmi hatóságok vegzálása – például a gyár időleges lllítása – viszont sokat ártott neki. A társaság tavaly 468 tonna nem veszélyes és 925 tonna veszélyes hulladékot szállított el, állításuk szerint szabályosan. A versenyhivatal is hosszú évek óta kerülgeti a Bige-birodalmat: a műtrágyabiznisz legnagyobb szereplői ellen véget nem érő kartellvizsgálat folyik, 2017-ben pedig Bige javára zárult le egy ellenőrzés, ami azon a feltételezésen alapult, hogy 2013-tól akadályozta a konkurensei piacra jutását. (Utóbbi vizsgálatról június 10-ei számunkban félrrthetően úgy írtunk, mintha frissen zárult volna, de valójában már korábban véget ért.)