Tálib taktika

Az utolsó amerikai és NATO-katona is elhagyta az afganisztáni Bagram légitámaszpontot, amely az USA közel két évtizedes háborújának központjaként szolgált. A Kabultól 40 kilométerre északra lévő bázis nemcsak jelképes, de stratégiai jelentőségű, mert akár 10 ezer katona is állomásozhatott ott. Joe Biden amerikai elnök szeptember 11-ére ígérte az afganisztáni kivonulást, de a hadművelet minden bizonnyal jóval korábban befejeződik. Ugyanakkor mégsem lesz teljes a kivonás, amerikai közlések szerint mintegy ezer katona marad a kabuli diplomáciai képviseletek és a főváros nemzetközi repülőterének védelmére. A Talibán ugyanakkor közölte, nem fogadja el, hogy külföldi katonák maradjanak Afganisztánban, és azt is elutasítja, hogy török egységek védjék a repteret. Közben a tálib hadigépezet egyre több körzetet foglal el, a harci tevékenységet egyelőre az ország északi részére összpontosítják, ahol a visszavonuló afgán kormányerőkből az utóbbi két hétben több alkalommal összesen 1600 katona menekült Tádzsikisztánba. Az elsöprő tálib offenzívával szemben az afgán fegyveres erők esélytelennek látszanak, a harci morál gyengül. A múlt héten folytatódtak az afgánközi tárgyalások, és egy tálib szóvivő azt ígérte, a jövő hónapban írásos békejavaslatot adnak át a kabuli kormánynak.